Objektművészet Izraelben

Előszó

Motti Mizrachi objekt-művészete rendkívüli hangsúlyt fektet a tárgyak testi vonatkozására, ugyanakkor messze eltávolodik saját egyéni-mitológiájának mozzanataitól, hogy művészete archetipikus jelentésszintre kerülhessen. Művészetét a harc, a metamorfózis, a korlátozottság, a zártság, a megkötöttség problémájával való találkozás - mellyel minden esztétikai eszközt mozgósítani igyekszik -, tehát az önfelszabadítás örök folyamata határozza meg, amelyet egyszerre mitizál és banalizál. Motti Mizrachi objektjei nehezek, nyomott hangulatúak, gyakran agresszívek is, de mindig tartalmazzák a feloldás mozzanatát, az átalakulás, ill. önrendelkezés lehetőségét. Művészetében összekapcsolódik a narrativitás és a monumentalitás, az irónia és a keserűség, az önkritikus kétértelműség és az archetipikus komolyság, a már-már lélegzetelállító örökkévalóság érzet és a múlandóság tudata. Mindig egy ősrégi, archetipikus képet tematizál, létezésünknek mélyen elrejtett képzetét, olyan formában, amely a lehető legbanálisabb és ugyanakkor legfurcsább és legmeghökkentőbb objektumokból és tárgyi töredékekből keletkezik.
Gideon Gechtman objekt-művészete egyszerre használ fel olyan összefüggéseket, amelyek az egyéni mitológiával, a történelemmel és a szociológiával kapcsolatosak. Munkái funkcióiról - vagy funkciózavarairól - szól. Tökéletes kivitelezésű hűvös tárgyai egyfelől kórházi és laboratóriumi tárgyakra emlékeztetnek, másfelől olyan gépeket, készülékeket és közlekedési eszközöket imitálnak, amelyek a szertartások - temetések - kultikus tárgyait abszurd, irritáló kapcsolatba hozzák a mindennapok banális használati tárgyaival. Ennek következtében komplex, többrétegű jelentés struktúra keletkezik: a furcsa, nem azonosítható, rejtélyes tárgyakat egy tökéletes, agyontechnicizált világ tárgyaiként kell értelmeznünk, miközben a perfekció negatív és pozitív képzettársításokat is kelt. De a testiség vonatkozása nyugtalanítja a szemlélőt, kihívást jelent, hogy a test és a tárgy, a mozgás és a tárgy, a testi funkció és a gépi funkció között fennálló furcsa kapcsolatnak magunk járjunk utána. Ez a vizsgálódás nem nélkülözi a társadalmi szempontokat: Gideon Gechtman "szocializálja" ezt az irritációt, megteremti azoknak a lehetséges vonatkozásoknak az összefüggésrendszerét, amelyek a piaci értékesítés, a rajongás, a ceremoniális megbecsülés, vagy a hierarchikus értékrendszerek tekintetében konkretizálják a plasztikus jelenséget. Ennek következtében saját élettörténetének utalásai (betegség, halálfélelem, holocaust) a társadalmi funkció meghatározásainak, illetve a funkció zavarainak széles szociológiai kontextusába ágyazódnak be. Vissza