Muralia Hungarica

Előszó

Az ember környezetalakító munkája közvetlen életkörülményeinek, azaz lakó- és munkahelyi feltételeinek megteremtésével kezdődött. Munkájával és ötleteivel "kiszakította" a természet egészéből a maga szűkebb környezetét, s ezzel - a természetes életfeltételek követelményeinek megfelelve - olyan többletértéket teremtett maga körül, amely elsősorban az emberi munkáról vall, de esztétikai szempontok alapján is megítélhető. A történelem, illetve a régészet és a művészettörténet igazolja, hogy az ember nemcsak a környezetalakítás parancsoló szükségeire, hanem a harmónia igényére is alkotó módon figyelt. Legrégibb emlékeinktől napjainkig, olykor már környezetet romboló megnyilvánulásáig tart az a folyamat, amelyben a funkció kielégítésére való törekvéssel együtt a szép, a díszített, az emberivé tett környezet iránti igény is mindig jelen van.
Természetesen ebben a folyamatban, amely az ember esztétikai értékét kereső és teremtő útját mutatja be, az építészé a meghatározó szerep. Az építészet a maga technológiai és esztétikai törvényeivel inspirálója, mecénása, hordozója az épülethez kapcsolódó képző- és iparművészeti alkotásoknak. Ebben a történetileg változó kölcsönös kapcsolatban valósulhatott meg a különböző művészeti ágak - szobrászat, festészet, kerámia, ötvösség stb. - és az építészet harmonikus, egymás erényeit hangsúlyozó egysége; s találkozhattak embert szolgáló feladatukban a különböző anyagok: a fa, kő, üveg, vas, festékek stb. Vissza