Mi a sötétben is látjuk egymást

Fülszöveg

Írjál nekünk napfényes novellát.
Nem tudok, testvér. Amíg megalkuvásban, esztelenségben, gyalázatban, kudarcokban, szégyenben, megadásban, bárgyúságban, bénultságban, fásultságban nyafog a világ. Amíg tűrnöm kell a gerinctelen kuruzslók unalmas pofázását, a roskatag dögnyúzók, a becstelen, gőgös, pökhendi, hibbant útonállók fasisztoid blabláját. Amíg a reményvesztett, depresszióval, apátiával, légszomjjal köszködő kunglibabák kővé dermedve hallgatják a piperkőc csürhe becsületsértó, hetyke szónoklatait. Amíg az émelygősségben tündöklő, eminens bandavezérek gátlástalan koholmányai tartják rettegésben a meghülyített csődületet. Arcátlan önkényuralom, káosz, gazság, áhitatot színlelő, mumifikált gengszterek cseles settenkedése, megfojtott eszmények, fejetlenség, émelygés, bugrisok ricsaja, izgága kiskirályok székrekedéses dadogása, elbódított mandrók szánalmas önteltsége. Ez mind, mind a miénk.
Nem tudok írni napfényes novellát, testvér, amíg a pusztulás kavalkádja ránk szakasztja az eget: szeszély és fejetlenség, butaság és immoralitás, gyalázás és önámítás, aljasság és álnokság, blöff és rettegés, átok és ricsaj, koholmány és fásultság, kudarc és narkózis, önkívület és hajsza, iszony és csőd, atavizmus és csömör - a történelem zálogházában szorongunk mindannyian.
Kivárom, amíg ebből az istenverte záloghából kiváltjuk magunkat valahogy, s akkor... akkor írok majd egy napfényes novellát. S addig? Addig legalább "a sötétben is látjuk egymást". Hinni már nem nagyon hiszünk, de hiszünk abban, hogy hinni kell. S noha ez a hit árnyéka csupán, ez is valami. Vissza