A nyelvi ösztön

Fülszöveg

Bár a nyelv csodálatos képesség, mely az élő fajok között egyedül a Homo sapiens sajátja, mégsem ad okot arra, hogy az ember tanulmányozását elkülönítsük a biológia tudományától, hiszen az állatvilágban egyáltalán nem kivételes az egyetlen fajra jellemző képesség. Bizonyos denevérfajok a repülő rovarokat a Doppler-effektuson alapuló hanglokáció segítségével cserkészik be. Bizonyos vándormadarak az év bármely időszakában ezer és ezer kilométeren keresztül a csillagok állása alapján navigálnak. A természet kimittudján mi mint a főemlősök egy faja veszünk részt, s az az egyedi produkciónk, képességünk, hogy a levegő kifújása közben moduláljuk a hangokat, s így információt közlünk arról, hogy ki kinek mit csinált.

A nyelv és gondolkodás viszonyának tisztázása nem lehet teljes "A Nagy Eszkimó Szókincs Kacsa" említése nélkül, mely szerint az eszkimónak négyszáz szavuk van a hóra. Ellentétben a közhiedelemmel, az eszkimóknak nincs több szavuk a hóra, mint az angoloknak. Nekik sincs négyszáz szavuk, és nincs kétszáz sem, száz sem, de még negyvennyolc sem, sőt kilenc sem. Az egyik szótár kettőt említ. Még bőkezűen véve is a szakértők talán ha egy tucatot tudnak összeszámolni, ám hasonló mércével mérve az angol (vagy akár a magyar) sem marad le nagyon: snow (hó), sleet (havaseső), slush (hókása), blizzard (hófúvás), avalanche (hógörgeteg), hail (jégeső), hardpack (hópáncél), powder (porhó), flurry (hóvihar), dusting (porhó) és legújabban a bostoni WBZ-TV-állomás meteorológusának sajátos szóhasználatában snizzling (hódara).

A legutóbbi időkig Nicaraguában egyáltalán nem létezett jelnyelv, mert a siketek elszigetlten éltek egymástól. 1979-ben hozták létre számukra az első iskolákat, ahol leginkább arra tanították a gyerekeket, hogy miként lehet szájról olvasni, és arra buzdították őket, hogy beszéljenek. Az eredmény, mint minden ilyen esetben, lehangoló volt. De nem ez számított. A gyerekek feltalálták a saját jelrendszerüket, azokra a rögtönzött gesztusokra támaszkodva, melyeket otthon, a családjukban használtak. Ezek a próbálkozások hamarosan egységes rendszerré álltak össze. Alapjában véve ez a rendszer pidzsin, keveréknyelv. Mindenki másképpen használja, és a jelelők inkább bonyolult körülírásokra támaszkodnak, mint valamilyen rendszeres grammatikára.
Azoknak a gyermekeknek az esete azonban, akik négyéves korukban kerültek iskolába, amikor ez a nyelv már kialakult, teljesen más. Az ő jelelésük sokkal folyamatosabb és tömörebb, a gesztusok sokkal stilizáltabbak, és kevésbé hasonlítanak a pantominra. A vizsgálatok alapján ez kreol nyelvnek tűnik, egyetlen ugrással hozták létre azok a fiatalabb gyermekek, akik az idősebbek pidzsin jelelését látták. A gyerekek új nyelvtani eszközöket vezettek be a nyelvbe, és így sokkal kevésbé vannak ráutalva a körülírásra. Ennek a következetes grammatikának köszönhetően ez már nagyon kifejező nyelv. Kiválóan alkalmas viccek mesélésére, verselésre, elbeszélésekre és élettörténetek elmesélésére is, és a nyelv egyre inkább olyan kapoccsá válik, mely összetartja az egész közösséget.
Egy nyelv született a szemünk láttára.

(Idézetek a könyvből)

Annyi mindent szeretnénk tudni a nyelvről:
- A felnőttek miért csak vért izzadva, akkor sem mindig tökéletesen tudnak megtanulni egy nyelvet, a gyerekek viszont játszva sajátítják el? Akár többet is!
- A számítógépek miért nem beszélnek? Egyszer majd megtanulhatnak?
- És az állatok? A majmok beszélnek egymással? Egy csimpánz megtanítható valamiféle nyelvre?
- Van-e hasonlóság a siketek jelbeszéde és a szokásos beszéd között?

Sokféle elméleti kérdés is felmerül:
- Az idő múlásával gazdagodnak vagy silányulnak a nyelvek?
- Egyáltalán hogyan fejlődött ki ez a páratlan képesség?
- Mi a kapcsolat nyelv és gondolkodás, nyelv és tudat között?

Az olvasók szinte már mindent tudnak a dinók kihalásáról, Da Vinci híres remekeiről és titkairól, sőt még a fekete lyukak különös természetéről is - ám a fenti kérdésekre senki sem válaszol. A nyelvészek kihagyták társalgásukból a kíváncsi közönséget.
Legalábbis eddig. Vissza