Különös házasság I-II.

Előszó

Részlet a kötetből:

Diákok Olaszröszkén

Egy még nem is nagyon megsárgult krónika után írom ezeket a dolgokat, úgy, amint következnek. Annyira biztosak és hívek az események egyes főadatai, hogy a neveket se tartom szükségesnek megváltoztatni, és semmi cirádát, semmi írói arabeszket nem teszek hozzá. Az, aki a naplójában följegyezte e történetkét, sohase szokott hazudni másoknak se. Hát még saját magának minek hazudott volna? Igaz hát minden sor. Miért rontsam én el nem igazra?
Az áll ebben a naplóban, hogy az úgynevezett zöldcsütörtökön két sárospataki diák állított be az olaszröszkei kocsmában körülbelül most nyolcvanöt éve. Vakációra menten a szomszéd megyébe, Bornócra, és közvetlen ebéd után érkeztek az említett olaszröszkei kocsmába per pedes apostolorum. Akkor még diákok nem voltak úgy elkényeztetve, mint most. A taneszközök közt első helyen a nádpálca szerepelt s a közlekedési eszközök közt a »gyű, két lábam!« Hanem a diákok gyomra már akkor is mindig korgott, sőt még jobban, mint a mostaniaké. A méta nagy növesztője volt az »etye-petyének«, ahogy az étvágyat hitték akkor magyarul. A két diák - szakállal, bajusszal ékeskedő mindenik - nagyon savanyú ábrázatot vágott a csibukozó kocsmárosnénak arra a kijelentésére, hogy semmi ennivaló nincs.
- Hja - mondá a kocsmáros, aki maga is értett a kulináris latinsághoz -, sero venientibus ossa. Jöttek volna az ifjú urak egy órával előbb. Olyan pörköltem volt, hogy a palatinus is kitörülte volna a tálat utána.
- Hát nem főzhetne valamit a néni hirtelenében? - kérdé az egyik diák, szelíden föltekintve az asszonyra. Vissza