Elsőosztályu fedélzeten

Előszó

Részlet a könyvből:
Színes-virágos kimonókban, barna, szürke háorikban végnélkül, szinte céltalanul hullámzott a tömeg. A keskeny utca mindkét oldalán lámpák világítottak opálos-sárga fénnyel, ötösével függtek ezek a nagy üveggömbök az íves lámpatartókon, vagy inkább lebegtek a langyos tavaszi éjjel csillagokkal játszó sötétjében. Egymásbaolvadó, kecses árnyképek rajzolódtak a kis kockákra osztott ablakokra és a sűrűn nyitódó ajtókon át édes melódiák ömlöttek az éjszakába: enyelgő énekhangok, a sámiszen gitárosán pengő zenéje. Az egyik bigyinza bejárata fölött, óriási, vörös lampionon, tussal festett, japán cikornyával ez a felírás himbálódzott: "Szákurá" magyarul "Cseresznyevirág". Valódi cseresznyefaágak hajoltak a gyalogjáró fölé ízlésesen, természetes rendben, mintha bolondos jókedvében a ház falából nőtt volna ki egy mesébeillő fa. Rózsaszín virágok, aligfeslő bimbók az ágvesszőcskéken, nem keltették a festett papír benyomását. Szinte a méheket csalogató fa illatát érezték az errehaladó emberek.
A papírvirágokkal díszített ágak óriási lugassá fonódtak a "Szákurá"-mulató belsejében. Tekergőztek a mennyezeten, fürtösen csüngtek az asztalok fölé, elosztották a termet kedves zugokra, rájukkötött, szegletes, színes lámpácskákkal világítottak a tavaszi beszédtől mosolygó arcokba. Rádiógramofonból édesen ömlött a legnépszerűbb japán dal: "Simá no muszmé" - "a sziget leánya". Vissza