Wohl Stephanie regekönyve

Előszó

Részlet a könyvből:
A kis Mari nagymamájának annyi könyve volt, annyi, hogy egy egész szobát töltöttek el, még pedig kétablakos szobát. Pompás, egyforma kötésben álltak együtt, s a kis Mari sehogy sem foghatta fel, hogy beszélhetnek azok a néma könyvek szép meséket? - Bement a könyvtárba, sorba kérdezgette őket, kérte, hogy beszéljenek neki is valamit, de a könyvek nem feleltek és olyan csacsik és mozdulatlanok voltak, mint azelőtt.
"Mért nem akarnak a könyvek velem beszélni?" kérdezte a kis lány a nagymamát, ki kedvencz kutyuskájával a pamlagon ült és egy véghetetlen harisnyán kötött.
"Mert azok jól nevelt könyvek," felelé a nagymama, "s tudják, hogy olyan kis leányoknak még nem beszélhetik el történeteiket. Az én könyveim csupa classicusok, tudós könyvek, és regények."
"Hát milyenek tudnak a kis gyermekeknek mesélni?"
"Oh azok mesés könyvek, azok jóformán nem is tartoznak az irodalomhoz s azért könyvtárba nem valók, legföljebb a gyermekszobába."
Egyszer Marika ismét a szép egyforma kötésü könyvek között kotorászott. De az egyik sarokban hiányzott a sorból egy könyv, a hézagot pedig egészen máskép kötött vastag kötet tölté el; azt bizonyosan csak azért tették oda, hogy a hely üresen ne maradjon. S midőn a kis leány ismét kérdezni kezdte a könyveket, ahhoz is felkiáltott, és kérdé: "Tudsz-e tán te kis gyermekeknek mesélni?" - S Marikának ugy látszott, mintha a könyv mozogni kezdene és ki akarna bontakozni két vastag regény közül, mely egészen összeszoritotta, s valóban egyszerre a kis leány lábaihoz esett. Vissza