Előszó
Szabad kérnem a karját?
Köszönöm, így ni. Mint méltóztat tudni, Budapest nagyon nehéz éveket élt át. Olyanok járkáltak a hátán, akik a fekete csizmán és bricseszen és a zöld ingen belül nem...
Tovább
Előszó
Szabad kérnem a karját?
Köszönöm, így ni. Mint méltóztat tudni, Budapest nagyon nehéz éveket élt át. Olyanok járkáltak a hátán, akik a fekete csizmán és bricseszen és a zöld ingen belül nem hordtak mást, csak tömény gonoszságot, korlátoltságot és aljasságot. Ezeknek köszönhetjük, hogy a Város ilyen, hogy romok vannak és hogy sok-sok év nehéz munkájába kerül majd, hogy újjáépüljön.
Most, hogy összekaroltunk, Maga, meg én, nem szeretném ilyen komor hangulatban tartani. Ami mult, az elmult és ha nem is szabad elfelejtenünk, mert okulnunk kell belőle és a bűnösöket felelősségre kell vonnunk, de mégis a jelent a kemény munka mellett a nevetés és vídámság színeivel kell megkönnyítenünk.
Menjünk hát le a lépcsőn, de vigyázzon, kérem, a negyedik és harmadik emelet között hosszú darabon fával pótolták a lépcsőfokokat, mert egy bomba nem tudott jól felmenni az emeletre és magával vitte a lépcsőt.
Itt tessék vigyázni, így, köszönöm, már mehetünk tovább. Mit szól hozzá, hogy milyen ügyesen támasztották meg az első emeleti feljárót facölöpökkel? Látja? Nem szép így, de praktikus és főleg lakható a ház...
Na, tessék, kint vagyunk az utcán... Emlékszik még, kérem? Hogy is volt...
Vissza