Mint az orkán

Előszó

Részlet:
"Vannak emberek, akikkel nagyon nehéz boldogulni. Ha egyszer megmakacsolják magukat - ami lehet, hogy velük született önfejűségből, vagy valami ösztönös ellenállásból alakul ki bennük, és amit ők maguk sem tudnak megmagyarázni -, elvakultan tartják szavukat és beszélni sem lehet velük az engedékenységről. Daniel Harway minden valószínűség szerint ezek közé az emberek közé tartozott. Évek hosszú során a londoni Soho kis italboltjaiban üldögélt, és egykedvűen mosolygott maga elé. Mosolygott? Hát igen, így is lehetne nevezni azt az értelmetlen fintort, mely Daniel Harway lényéhez úgy hozzátartozott, akár a rossz régi zöldesbarnára fakult, de redőiben még eredeti fekete esernyő, amely, ha a fiatalember felállt, az is szinte magától ment vele. Daniel ismerőseinek igen sok gondot okozott, amióta a Sohóban telepedett meg, hisz nem egy közülük tehetős üzletember volt, és igyekezett Danielt csavargói külleméből kiemelni, vagy megszökni kompromittáló jelensége elől. Danielt ez nem nagyon izgatta, az ajándék ruhaküldeményeket rendszeresen visszautasította a munkaajánlatokkal együtt, de ha nem volt meg, a szükséges összeg, mondjuk egy kis adag rostbeefhez, vagy a szokásos portóihoz, akkor beverekedte magát a legállhatatosabb ajtónállók és titkárnők során is, akár egyenesen az ülésterembe, hogy kisebb-nagyobb botrány árán hozzájusson ahhoz a néhány fonthoz, amiért különben egy lépést se tenne meg." Vissza