Míg a halál el nem választ

Fülszöveg

"Fecóka mozdulatlanul feküdt az Erzsébet kórház intenzív osztályán. Egyedül volt az egyágyas kórteremben. Ágya mellett körben gépek. Automatikus vérnyomásmérő, szívritmusmérő, lélegeztetőgép. Karjai kikötve, mindkét karjában tű. Egyiken az infúzió, másikon a vér áramlott. Ajkai között a mesterséges lélegeztetőgép pumpálta ütemesen az életet jelentő oxigént. Önállóan nem tudott lélegezni. Haldoklott. Fiatal szervezete küzdött a halállal.
Ágya mellett anyja ült a széken. Könnyeivel öntözte az élettelennek tűnő hideg kézfejet. Órák óta nem mozdult. Csendben sírt, halkan beszélt fiához, mintha a kómában lévő fiú mindent hallana, értene:
- Tudod életem - súgta halkan Inci a fiának -, amikor felébredsz, előre tudom, mit fogsz mondani. Azt is tudom - folytatta alig hallhatóan az asszony -, hogy soha többé nem engedem meg neked, hogy elhallgasd előlem, ha bármi bánt, bármi zavar. Kérlek, nyisd ki a szemed, kérlek szépen, gyere vissza!!! Nagyon szeretlek, nem akarlak elveszíteni. Nem azért születtél, hogy 24 évesen meghalj.
Csendes zokogását az ajtó halk nyikorgása zavarta meg. Az asszony nem mozdult. Nem érdekelte, ki jön, ki megy ki a kórteremből. Minden pillanatát a fiának szentelte. Férje hangját hallotta szorosan a háta mögött. Valakihez beszélt.
- Igen, doktornő, én kísérem a fiút az Amerikai útra. Kocsival jövök a mentőautó után. A feleségemet pedig lányunk, Viki hazaviszi. Aggódom a feleségemért, 2 napja nem mozdul el a fiú ágya mellől... Ez nem vezet jóra - hallotta ki Inci János suttogásából a szavakat." Vissza