Munkácsy Mihály kiállítás

Előszó

A magyar festészet legjelentősebb forradalmi hagyományai a köztudatban is egyre inkább Munkácsy nevéhez kapcsolódnak. Mind nagyobb lesz azoknak a tábora, akik kedvelik és megbecsülik műveit. Nagyszerű képeinek tanulsága most már eljut azokhoz is, akiket illet, s akiknek a sorsát egykor megörökítette, a dolgozó tömegekhez. Művészete ékes bizonyság arról, hogy a haladás ügye elválaszthatatlan a nép szeretetétől, s az igazi művész alkotásai előremutatnak a társadalmi fejlődés irányában. Az a mód, ahogyan Munkácsy hivatását teljesítette, követendő példaként szolgál a mai festőknek is; nyilvánvalóvá tette, hogy csak a valóság őszinte tükrözése biztosíthat maradandóságot és eleven hatást a műtárgyaknak. Munkásságának döntő élményanyagát a magyar vidék élete szolgáltatta, ami hazánk egyik nehéz és küzdelmes korszakának tanújává avatja őt. S tanuskodása perdöntő volt a népünk szabadságáért folyó harcban, leleplezte a kettős kizsákmányolás következményeit, érzékeltetni tudta a szegények szenvedéseit, a nincstelenek kiszolgáltatottságát, de ugyanakkor szólt a tömegek erejéről is, a természet szépségéről. Működése egészben véve nemzeti kultúránk legbecsesebb emlékei közé tartozik, a történelmünkben szerepelt progresszív törekvések egyik legmeggyőzőbb bizonyítéka.
Hogy ki volt Munkácsy Mihály, azt a Műcsarnok termeiben most már dolgozóink is megtudhatják. Az emlékkiállítás anyaga sokoldalúan ismerteti a nagy magyar realista mester életművét. Annyi képét mutatjuk be, amennyit egyszerre hazánkban még sohase sikerült alkotásaiból összeszedni; szám szerint ez több, mint a halála óta eltelt ötvenkét esztendő alatt összesen kiállított Munkácsy-művek mennyisége. Az így nyert összbenyomás, egy páratlan tehetség kibontakozásának, átalakulásának a folyamata, változatos művészpályájának beszámolója. A tárlat igazolja mindazokat a lelkesedő megállapításokat, melyeket az elbűvölt kortársak hangoztattak annak idején, s amelyeket a mai új művészetszemlélet tartalmával megtöltve a szocialista realizmusért fáradozók szintén vállalnak: Közben volt egynéhány évtized, amikor divatos és előnyös volt Munkácsyt kisebbíteni, kétkedően nyilatkozni képességeiről és jelentőségéről, a földesúri burzsoá osztályuralom érdekei szerint. Cáfolhatatlan igazmondása, az élet jelenségeinek megfigyelése, demokratikus szellemisége veszélyesnek minősült a polgári hatalmasságok szemében s egy sor ellenintézkedést váltott ki nemzetközi méretű népszerűsége ellen. A műkereskedők lenyomták képeinek az árát, a múzeológusok raktárba száműzték remekműveinek nagy részét, a műkritikusok csak a vázlatait emlegették, mint a kötelező impresszionista oldottság analógiáit. Persze, kétségbevonhatatlan tekintélyét nem sikerült megtépázniok, mert a romboló irányzatok közepette is el kellett ismerni páratlan képalkotó erejét, a festői megjelenítésben elért mintaszerű felkészültségét. Tiszteletteljes rehabilitálására a felszabadulás után került sor a nép harcait kifejezni szándékozó szocialista képzőművészetünk győzelmes megerősödése közben. A szovjet művészet történetéből és gyakorlatából tapasztalhattuk, hogy a kizsákmányolásmentes társadalom felépítésének megörökítése lehetetlen és halhatatlan elődök megértése, alkotómódszereik tanulmányozása nélkül. De nem csak a képzőművészeknek jelent tanulságot a haladó festői hagyományok elemzése, mert tulajdonképpen minden művelődni kész dolgozónkban termékeny gondolatokat ébreszt a klasszikus örökség. Ahogyan a művésznek a szocialista tartalom megfogalmazásában a nemzeti forma megteremtésére segít a mult, aként a dolgozó tömegekben az új hazafiság tudatosodását fokozzák régi mestereink teljesíményei. Munkácsyt is kibontakozó kulturforradalmunk emelte méltó helyére, oda, ahol szellemi életünk vezetőtehetségei a fejlődés dolgában nyilatkoznak. Csak a munkásosztály, a nép érdekeinek érvényesülése teheti vitathatatlanná hányatott értékeinket. Vissza