Mária-bánat

Fülszöveg

Judit

Makón született 1942. július 25-én. Kilencéves volt, amikor édesanyját, a művészi képességeiről naiv festőként tanúbizonyságot tevő Diós Etelkát elveszítette. Négy testvérével állami gondozott lett, nevelőszülőknél, nevelőotthonokban telt gyermekkora.
Nem csodálnivaló tehát, ha költészetében József Attila emléke, hatása munkál. Az árvaság, az édesanya siratása, hiányának folytonos kínzó érzése lírájának egyik nagy élményköre, amelyet soha nem tudott magából kiírni. Nem csupán a maga keserű emlékei kísérik máig, hanem ebből fakadóan az állandó együttérzés mindazok iránt, akik hozzá hasonlóan szomorú sorsot viseltek el. Mint Juhász Gyula, ő is az emberi részvét és a magyar bánat költője. Mély együttérzéssel fordul a guberáló koldus, az öreg nyugdíjas, a Donnál elesett katona, a meghurcolt deportált, a fiatalon elhunyt költőtárs felé. Jellemzők a verseiben, ajánlásaiban fölbukkanó nevek: Asperján György, Babits Ildikó, Bálint Sándor, Hervay Gizella, Olof Palme, Pinczési Judit... Az őt körülvevő világban, az alföldi tájban, a természetben is e szomorúság visszfényét látja. A történelem és a jelen szenvedései is fölzaklatják.
Költészetének másik, már derűsebb tartománya új családjáé: költő férjéé, Tamás fiáé, Kinga lányáé. Két unokája és öröme: Zsanett és Zsaklin. Itt látszik vigaszt találni korábbi szenvedéseiért.
Szegeden érettségizett, itt szerzett magyar szakos tanári képesítést. Tanított Kiszomboron, Pusztaszeren, Szegeden. Versei először antológiákban jelentek meg, nem csak magyarban, hanem különféle idegen nyelveken is: Odesszában, Lódzban, Zágrábban, Ungvárott. Eddig öt verseskötete jelent meg (Farkasének, 1979; Örök jegyesség, 1982; Kháron garasa, 1988; Őszutó, 1989; Feltámadás előtt, 1991). Megrendítő önéletrajzát (Elhagyottá nyilvánítva, 1993) a hatvani Délsziget adta ki.
Polner Zoltánban méltó társát, Kinga lányának "tündéri arcában" életének folytatását látja. Kívülük a líra isteni adománya a legfőbb kárpótlása: "Virraszt a szó, én is vele, / ujjaim versek ütőerén / tapintanak. Általuk élek én."

Szőreg, 1995. augusztus 4-én

Péter László Vissza