Nyitott könyv

Előszó

Részlet a könyvből:

Szücsné... - Szücs Jánosné? Merre vagy? Többen forgolódtak, nézték Szücsnét, akinek sápadt arcát egyszerre csak égő pirosság öntötte el. Néhányan tapsoltak, majdnem mindenki mosolygott. Ebben a mosolygásban szeretet volt, megbecsülés és helyeslés, azt jelentette: azám, helyesen beszélsz Kenéz elvtárs, ilyen vezetőségi tag kell nekünk. Szücsné szeme végigfutott az emelvény fölötti három képen. Lenin elvtárs mintha kicsit hunyorított volna a szemével és úgy mosolygott rá, Sztálin elvtárs bajusza alatt is vidámság bújkált, Rákosi elvtárs meg, ahogy kezével a drága, tömött kalászokat morzsolgatta, mintha azt mondta volna, „mit szól hozzá Szücsné... ugye, mégiscsak szép a mi életünk?" Nem, Szücsné nem szólt semmit, csak állt, állt, húzogatta a szoknyája szélét és azt gondolta: „Miért pont engem ... úgyis csak álmodom, mint a múlt héten, amikor azt álmodtam, hogy megint lenn vagyok a Balatonnál az üzemi üdülőben, aztán egyszerre csak iszonyú nagy forgószél támadt, zúgott, harsogott a vihar, zuhogni kezdett az eső ... akkor én nagyon megijedtem, hát nem arra ébredek, hogy a fürdőszobában csőrepedés támadt és zuhogott, ömlött a víz..." De nem, ez most nem álom, meg kell indulni a széksorok között, egészen az emelvényig és ott el kell mondania az életrajzát, hogy hát lássák az elvtársak, kiféle miféle ő valójában. Vissza