A kerítés roncsai

Fülszöveg

1954-ben születtem Angyalföldön. Nagyszüleim neveltek, egy olyan világ igézetében, amelyben az emberek még mindent megkaphattak egymástól. Hegedülni tanultam, sportiskolába jártam, sokat verekedtem, sokat rajzoltam, festettem, faragtam. Természetes volt számomra mindenféle tevékenység, ami az életben természetes. Ezt láttam otthon - és nem emlékszem, hogy valójában kellett-e "megtanulnom" valamit egyáltalán. Nem vagyok csupán "verseket író" költő. A zenetanulás, a sport, majd a hat évig tartó "képzőművészkedés" után, az azóta sem szűnő nyughatatlanságban átcsavargott évek során sok mindent csináltam - és ezek sohasem csak próbálkozások voltak -: az életben a dolgokat nem megpróbálni, hanem megélni és érteni kell. Voltam szenes, lakatos, újságárus, zenész, halász, grafikus, utcai színész, fotós és bolti eladó; dolgoztam textilgyárban, könyvtárban, építkezésen kőművesként, és mint szabadúszó, aki "írásaiból él". Volt két kiállításom; eddig még csak gyermekkori verseim jelentek meg nyomtatásban, a Vigilia hasábjain. Éltem házasságban, és házasságon kívüli életközösségben sokadmagammal. 1980. március 6-án Szegedre költöztem.
A kötet verseiről: A csend, ha nem némaság, csak néhány ember lehetősége; és mint lehetőség - kockázat. Felelősségteljesen hallgatni nem lehet. A kötet verseit 1973 és 1980 között írtam.
*
Greguss Sándor fiatal, tehetséges költő, aki minden különösebb előkészület nélkül, meglepően érett első kötettel jelentkezik. Formaérzéke, verselési készsége kitűnő, s néhány vers elolvasása után az is kiderül, hogy jól ismeri a modern költészet eszközeit, módszereit, neoavantgarde kísérleteit, Eliottól Tandoriig, s nemcsak ismeri, de könnyedén és elegánsan föl is használja őket. Olajozottan, természetesen sorakoznak egymás alá sorai; megtanult, illetve kikevert magának egy érzékletes, hajlékony versnyelvet, mellyel szinte mindent ki tud fejezni. Költészete intellektuális, létélményekre épülő, gondolati költészet. Sokat tanult Eliottól és másoktól is, de a hatásokat kellőképpen megemésztette már, és a sok idézet, mottó inkább csak tájékozódását, érdeklődését, valamint költői módszerét jelzi és jellemzi. Mint a gondolati költészet művelői számára általában, a versírás számára is elsősorban a megismerés, az önmeghatározás eszköze. Nem elkápráztatni és nem gyönyörködtetni akar bennünket, hanem elgondolkoztatni, rádöbbenteni a létünket, emberi kapcsolatainkat meghatározó, rejtett és mély törvényszerűségekre. Vissza