Szentistván

Előszó

1945. október l-jén mint tanító kerültem Szentistvánra. 1946-ban a családom is ideköltözött, azóta itt élünk e községben, melynek lakóit megszerettük. Az életadta problémákat, amelyből különösen eleinte volt bőven, közös erővel leküzdöttük. Később a jobb életlehetőségeknek nagyon örültünk. Ez adott valamennyiünknek biztonságérzetet, lendületet az elkövetkezendő időszak még nehezebb feladatainak a megoldásához. Máig tisztelem segítőkészségüket, kollektív összefogásukat. Ha valamilyen munkára felkérték őket, a közösségért végzett munkájuk mindig eredményes volt. Nagyra értékelem e község lakóinak azt a törekvését, amit évtizedeken keresztül műveltségük emelése érdekében tettek, s tesznek ma is. Mindez meglátszik a lakosság műveltségi szintjének emelkedésében. Az otthon, a község, a különféle intézmények modernségében, tisztaságában, a gyermeknevelésben, szülők, nagyszülők, rokonok, az emberek egymás iránti tiszteletében. Becsülöm e község lakóinak szabadságszeretetét. A demokráciához, a demokratikus élethez való ragaszkodásukat, harcukat. Az újért való küzdelmüket, amit ha a helyzet úgy kívánta, anyagiakkal, fizikai erejükkel is mindenkor készek voltak támogatni. Csodálom mai napig is ízlésüket, tisztaság és rendszeretetüket, munkájukat, szorgalmukat, mely községünk minden szintjén érzékelhetően meglátszik. Az elődök szokásait, hagyományait tisztelik, őrzik. E gondolatok előrebocsátása után csak annyit szeretnék még megemlíteni, hogy én nagyon sokat tanultam e község népétől, s a velük szembeni hála kötelez arra, hogy múltjukkal, múltbeli törekvésükkel, valamint jelenükkel egy szerény műben foglalkozzam. Ezzel kívánok mindenkinek, és jómagamnak erőt adni a jelen nehézségeinek a leküzdéséhez. Mindez erősítse mindannyiunkat a gyűlölködés megszüntetése, az egymás iránti tisztelet és szeretet tartóssá tétele érdekében. Tegyük mindezt községünk és hazánk, és a benne élő nép szebb és boldogabb élete érdekében. Vissza