Amber I-II.

Előszó

Részlet a könyvből:
PROLÓGUS
A kis szobában fülledt, nyirkos volt a levegő. Vad mennydörgés rázta meg as ablaktáblákat és a villám mintha a szoba levegőjét hasította volna keresztül. Senki sem merte kimondani, amit gondolt - azt, hogy ez a vihar március közepén nagyon rosszat jelent.
A szülőszobából kivittek minden felesleges bútort. Csak az ágy maradt benn, vagy fél tucat alacsony szék és a bábaasszony szülőszéke. A tűzhely mellett asztal állott, rajta cinn mosdótál, barna zsinór és kés, palackok, kenőcsös tégelyek, meg egy halom puha, fehér gyolcs. Az ágy fejénél nagyon régi, faragott bölcső állt még üresen.
A falusi asszonyok némán álldogáltak az ágy mellett és figyelték, mi történik. Feszült, aggodalmas volt az arcuk. Rész. vét, szánalom, megértés tükröződött a szemükben, amint hol az apró kis vörös csecsemőt nézték, ki most született, hol anyját, hol a bábaasszonyt, aki verejtékezve dolgozott kétrét hajolva a takaró alatt. Egyik asszony, maga is áldott állapotban, odahajolt a gyermek fölé ijedt, szorongó tekintettel. Ekkor az újszülött hirtelen kitátotta száját, nagyot tüsszentett, azután felsírt. Az asszonyok megkönnyebbülten néztek össze.
- Sarah - szól halkan a bába. A terhes asszony feltekintett, halkan váltottak néhány szót, aztán, míg a bába megfürdette a gyermeket meleg vörösborban, Sarah benyúlt a takaró alá és gyengéd, de határozott mozdulattal gyúrni kezdte a szülőasszony alsótestét Közben szorongó tekintete lassan rémültté változott, de újra megkönnyebbült, amint az ágyon fekvő asszony kinyitotta szemét és mereven ránézett.
Sápadt volt és beesett az asszony arca, a hosszú gyötrelem jelei látszottak rajta. Szemei, mintha beljebb süppedtek volna, sötét, fekete karikák övezték. Mintha csak könnyű, világosszőke hajában lett volna még fiatalság és élet, bontott hajában, mely ott feküdt feje körül a párnán. Erőlködve beszélni próbált, de hangja alig volt suttogásnál erősebb.
- Sarah... Sarah... az én kicsikém sír? Vissza