Vargha Gyula tiszteleti tag, másodelnök emlékezete

Előszó

Részlet a könyvből:
Az emlékbeszédnek nem egyszer már-már feledésbe merült érdemeket kell napvilágra bányásznia. A férfikor buzgó munkásságát, mely a névnek egykor tiszteletet szerzett, hosszú öregkor tele könnyen behavazza, elfeledteti; a név fénye nem aludt még ki egészen, de jelentése kiveszett a köztudatból s kutató feltárásra: "megújításra" szorul.
Vargha Gyula, mikor idestova három esztendeje, 1929 május 2.-án meghalt, már jól betöltötte 75-ik életévét. De az ő virágkorára, melyben fényt szerzett nevének, nem kell emlékeztetni egyikünket sem. Költészete még váltig delelt abban a tiszta magasságban, melybe szemünk láttára suhant fel mintegy másfél évtizeddel ezelőtt; még biztos, tartósnak igérkező lebegéssel szállt fenn, "álmok egét járva", mikor váratlanul összecsuklott szárnya s megadta magát a földnek, amelyből vétetett. A tiszteletére ma egybegyűlt közönség sokszor látta megjelenni őt e helyen, melyről megilletődve kél most utána az emlékezés szava. Látta fürge léptekkel idesietni kissé szikár, magas, alig meghajlott alakját; galambősz szakálla koszorújából az érett búza színével kipirosló arcát; látta felcsillanni fénytlövellő szemét, s figyelemmel várta, hogy csengő, tiszta hangján felröppenjen ajkáról a magyar szó méla, vagy harsogó zenéje. Lelkünkben e kép, e dallam emlékezte még el nem enyészhetett; mesterséges élesztésre nem vár: él a maga erejéből s önként sugározza ki fényét, melegét. Vissza