Az úr a tornácon

Előszó

Móricz Zsigmond
(1879-1942)

Téli délután egy szamosháti kis faluban. A sötétedő parasztszobában Pestről jött fiatalember ül, népköltési gyűjtő. Körülötte sokan jönnek-mennek, fiatal lányok a szomszédból, egyszerre hárman-négyen dúdolják, mondják a dalokat, diktálják a meséket. A fiatalember mindent feljegyez, a népi szólásokat is, virágok, gyümölcsök, füvek nevét, történeteket, emberek nevét, táj szavakat, mindent.
Mindez nagyon régi jelenet; a század első éveiből való.
A szobában fulladt levegő, bűz, sötétség. Kint az utcán, a határban, úgy csillog a hó, mint a mesékben, de itt belül - hiába a lányok húzódozása, hancúrozása, hiába a papírra vetett dal, a mese - itt belül úgy húzódnak meg az emberek, mint görények a vackukban.
Egyszerre kivágódik az ajtó, fiatal férfi ront be, kezében kés - mindenki hallgat már s a férfi megpillantja a kemence mellett üldögélő vénasszonyt, mellenragadja s felordít:
- Megöllek, vén dög! Nem vagy anyám!
De mielőtt a lányok felsikolthatnának, mielőtt bárki mozdulhatna, a vadul kiáltozó férfi meglátja a meséket, dalokat lejegyző, idegen, városi fiatalembert s a dermedt csendben megzavarodik, elereszti az öregasszonyt, kezét leejti, kibotorkál a szobából.
A lányok az ajtóhoz rohannak, bezárják. De a fiatal népköltési gyűjtő megzavarodva, villámütötten, megnémulva csak az öregasszonyt figyeli, az anyát, akit a fia a padlóra dobott. Az anya feltápászkodik és csendesen motyogja:
- Semmi, semmi... Szegény Jani fiam...
A szobában lévők magyarázni kezdik az idegen fiatalembernek:
- Tudja, a menye haragítja rá mindig... A menye, a Zsuzsi...
Amikor izmaiban már oldódik a görcs, a népköltési gyűjtő átmegy a szomszéd kisszobába : itt laknak a fiatalok, Zsuzsi, a meny, és a kést emelő házas fiú; és velük a gyerekeik, két kicsi. Úgy érzi, ritka pillanatot kapott el: a ballada születésének pillanatát. Az »irodalom« élménye árad szét benne.
De ahogy tovább áll és nézelődik a rettenetes, zsúfolt, kicsi, kétméteres szobában, más, erősebb sejtés kezd derengem benne. Már nincs ott a házban, de a sejtés veletart. Nem hagyja el a faluban, vele megy Pestre is. Vissza

Fülszöveg

"Kötetünk Móricz Zsigmondot, a novellaírót és az izgalmas riportok íróját kívánja bemutatni. Szeretné megéreztetni: milyen csodálatos, gazdag világ történeteinek, teremtményeinek, igazságkereső szenvedélyének bő világa. Móricznak, az elbeszélőnek gazdagságát kis novelláiban figyelhetjük meg legjobban. Nagy gyüjtő ő, mohó feljegyző, betelhetetlen figyelő - megejti egy figura, belékapcsolódik egy beszélgetésbe, hall egy csattanó történetkét, beletéved szorongató vagy vidám helyzetekbe: mindent felszív - a lépesméz kamrácskái telnek így meg mézzel. Talán a háborús rajzokkal, a gyors vázlatokkal tűnik el a novellák szigorú, drámai kompozíciója. Ekkor kereszteződik a riport és a novella, s második korszakában, majd még inkább a harmadikban döntő számmal a riportból kihajtó, tökéletes elevenségű, leleplező erejű rajz lép a szigorúbb novellaszerkezet helyébe. Móricz Zsigmond mindig tékozló volt: amit tyűjt, azt ő azonnal továbbadja - a pillanatot kapjuk így tőle, a tetten ért történést, a gyors ceruzavázlatot, a helyzetjelentést, sokszor csak dokumentumnak látszó adatot, valójában ekkor is jellemző, sűrített, kort megvilágosító figurát és helyzetet." (Illés Endre) Vissza