Tanítóképzés Békésben

Előszó

Szeretettel köszöntöm önt, Kedves Olvasó, s mindjárt arra kérem, legyen társunk, ünnepeljen velünk e jeles nap alkalmából, amikor is felavatjuk és birtokba vehetjük Békés megye új főiskolája, Békéscsaba első - még egyetlen - felsőfokú oktatási intézménye, hivatalos nevén a Debreceni Tanítóképző Főiskola Békéscsabai Tagozata vadonatúj és talán ezzel is egyetért: gyönyörű - épületét! Igen, ünnep ez, s nemcsak nekünk, alapító tagoknak - az immár II. évfolyamos hallgatóknak, a még kis létszámú oktatói karnak és más dolgozóknak -, hanem a város, és a megye lakóinak, a Dél-Alföldnek, végül is az egész országnak. Legalábbis szeretnénk, ha az lenne! Szeretnénk, ha tudnának rólunk, s máris bíznának bennünk Mindnyájan, volt vagy leendő diákok, szülők vagy nagyszülők, gyermekek vagy felnőttek, akik közvetve vagy közvetlenül - remélhetőleg hamarosan - a mi munkánk eredményeként is érzékelni fogják, hogy jó pedagógusra nemcsak szükség van, hanem ilyen ember egyre inkább van és lesz, s gyermekeink, unokáink csillogó szeméből mind többször lesz észrevehető: iskolába járni, tanulni jó és érdemes, nemcsak kell! A bizalmat és segítséget már eddig is megkaptuk a Művelődési Minisztériumtól, az anyaintézménytől, a többi tanítóképző főiskolától és más pedagógusképző intézménytől, s köszönjük, hogy - mint legkisebb gyermeket - további támogatásukról is biztosítottak bennünket. Köszönjük, hogy az első tanévben - mint albérlők - élvezhettük az MSZMP Békés Megyei Oktatási Igazgatósága nagyvonalú vendéglátását, a Megyei Könyvtár, a Megyei Pedagógiai Intézet és más intézmények érdeklődését és segítőkészségét is. A megye állami, politikai, társadalmi szervezeteinek, testületeinek és felelős vezetőinek erkölcsi vagy anyagi támogatása - mint jó mecénásokról elmondható - szinte felbecsülhetetlen, érdeklődésük és ösztönzésük igen jóleső. Reméljük, az évek múltán sem változik meg e kapcsolat, s lesz erőnk rászolgálni a további bizalomra is. Mindezeken túl a Dél-Alföld, a Viharsarok, a megyében folyt tanítóképzés múltja is kötelez bennünket, de a jelenlegi állapotok is azt követelik, hogy tegyünk meg minden tőlünk telhetőt e tájék - különösen jövőbeni - lakói szellemi színvonalának, kultúráltságának emeléséért, emberi értékeik növeléséért. Jól tudjuk, s bizonyára I. éves hallgatóink is így érzik - e feladatsor tökéletes teljesítése, különösen ma, nem könnyű, s talán nem is lehetséges. De akarunk-e méltatlan ősök vagy rest unokák lenni? Ugye, nem? Sőt, szeretnénk kikerülni a provincializmus és a partikularitás veszélyeit vagy zsákutcáit is, s egyre nagyobbra, nemesebbre igyekszünk törekedni! Vissza