A Marx előtti filozófia története VI.

Előszó

A klasszikus német filozófia fő vonásai, történelmi és társadalmi alapja.
A német filozófia fejlődési formája, az elméleti alap, amelyen a német filozófia fejlődik, mint ismeretes az idealizmus volt. Ez nem jelenti azt, hogy a német fejlődésben ne lennének materialista gondolkodók. Német elvtársaink helyesen hangsúlyozzák: ezeket a matéria lista gondolkodókat a német fejlődésben a polgári filozófiatörténet el felejtett emberekké tette. Ellenben bármennyire is vannak egyes materialisták a német filozófiai fejlődésben, a német filozófia fejlődésének a fő vonala, és azt is hozzá kell tennem, hogy nagy vonala, a? idealizmus.
Ami már most létjogosultságot és eredményeket ad ennek az idealizmusnak, mindenekelőtt az, hogy Nicolaus Cusanustol, a 15. század nagy gondolkodójától és Jacob Böhmetől, a 16. és a 17. század fordulójának jelentős, ámbár misztikus gondolkodójától, Leibnizer keresztül a klasszikus német filozófiáig, eredményét és tartalmát ennek az idealizmusnak a dialektika, a dialektikus módszer adja, amely ilyen vagy olyan formában az előbb említetteknél, tehát a klasszikus német filozófiát már megelőző nagy német gondolkodónál fellép, ámbár természetesen a kor meghatározta keretekben, sokkal kevésbé határozottan, sokkal kevésbé élesen, mint ahogyan ez a klasszikus német filozófiában történik. A klasszikus német filozófia tehát idealista filozófia, de olyan idealista filozófia, a mely a dialektika fejlődését hatalmasan előre mozdítja.
Hegel - legalábbis ezen a fejlődési soron belül - mindent átfog: nagysága azt jelenti, hogy a marxisták számára általában a fejlődés sor végpontja tehát csak Hegelnél áll az előtérben. Ez bizonyos fokig persze jogosult, azonban nem jogosult annyiban, amennyiben a dialektika fejlődése, az egész klasszikus német filozófia fejlődését m fontos szerepet játszik. Vissza