Szigligeti Ede szinművei

Előszó

Bár Szigligeti drámaírói pályáján, a számarányt tekintve történeti és társadalmi drámái foglalják el az első helyet, szinpadi és irodalmi nagyobb sikereit vigjátékaival és azon középfajú drámáival aratta, melyekben a komoly elem a viggal szerencsésen vegyült. Pályája kezdetén kizárólag a mult érdekelte. Első kisérletei (Lidérczek, Aprilis bolondja, Megjátszott cselek) ugyan az ellenkezőt látszanak bizonyítani, de e három darabja annyira kezdetleges s oly mértékben árulja el az idegen hatások alatt álló drámaírót, hogy legjobb esetben se tekinthetjük egyebeknek némi figyelmet érdemlő kisérleteknél. Színre csak az utóbbi került egyetlen egyszer. Szigligeti drámaírói pályája tulajdonképen Frangenpan Erzsébettel és Dienessel kezdődik.
Első víg darabjának meséjét is a multból merítette, mint olyan kezdő, ki a szinpadot már jobban ismerte, mint a körülötte zajló életet. Rontó Pál cz. bohózata (1839) azonban csak egy előadást érhetett meg, de egy nagy tanulsággal gazdagabbá tette, t. i. hogy nem minden mese, mely az elbeszélés szélesebb keretében comicailag hat, ugyanezt a hatást fogja a szinpadon is kelteni. Ezért midőn első történeti vigjátékának írásához hozzáfog s a köztudatban élő egyik népies alakunk - Toldi Miklós - köré mesét szerkeszt, már nem elégszik meg azzal, hogy az egyénben rejlő vig elemet tekintse darabja lényegének, hanem vigjátéki helyzeteket teremt, melyekben alkalom nyilik arra, hogy a helyzeti comicum furcsaságain mosolyogjunk. A nagyerejű Toldit emberi gyöngeségeivel közelebb hozza hallgatóihoz, kiknek jól esik megmosolyogni ezt az óriást törpékkel rokon gyarlóságaival. Nem teszi köznevetség tárgyává, csak azt mutatja meg, hogy a legerősebb se ment embertársainak gyöngéitől. Vissza