Előszó
Részlet a könyvből:
Bolondvirágok
A kocsi megállt. Omitra kiszállt.
Két elegánsan öltözött férfi közeledett felé. Amikor találkoztak, az egyik így szólt:
- A fiatalasszony nem küldött önnek...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Bolondvirágok
A kocsi megállt. Omitra kiszállt.
Két elegánsan öltözött férfi közeledett felé. Amikor találkoztak, az egyik így szólt:
- A fiatalasszony nem küldött önnek virágot. Idén nem nyíltak neki.
- Rendben - felelte Omitra.
- Kems vagyok. A társamat Skannak hívják. Nyugalomra van szüksége.
- Mindannyiunknak.
- Ön nem Omitra?
- De igen, az vagyok.
- Tudjuk miért jött ide a szigetre. A főnök tájékoztatott bennünket.
- Követem önöket.
Elindultak.
Egy ötemeletes épülethez érkeztek. Mielőtt beléphettek volna az ajtón, két férfi rontott nekik.
- Állj! Fel a kezekkel! - üvöltötte a szakállas.
- Hogy érti azt, hogy állj fel, a kezekkel? Hogy álljak fel a kezeimmel?
- Engedelmeskedjen! - súgta Kems.
- Mit súgott? - üvöltötte a szakállas.
- Hogy emeljem fel a kezeim.
- Miért? Amikor én üvöltöttem, akkor nem hallotta?
Omitra nem értett semmit. Felemelte a kezeit.
- Mi a mottó?
- Mi a mi?
- Miami! - üvöltött a szakállas tovább. - Nem azt kérdeztem, honnan jött, hanem hogy mi a mottó?
- Nem tudom.
- Akkor átmottózom.
Átmotozta.
Végre beléphettek az épületbe.
Vissza