Szilágyi János az egyik legszerethetőbb, legvagányabb, a legnehezebben beilleszthető a kor megalkuvásokkal, gyávaságokkal, kényszerekkel határolt nyilvánosságába. Érezte ezt a néző és a hallgató is persze, és értékelte. Szilágyi pedig bizonyított akkor is, amikor már nem az összekacsintásokból értett a nép, hanem elvárta a nyílt gondolatokat, az igaz mondatokat. Mert valójában ezekkel egyensúlyozott már akkor is, amikor a Táskarádió, a Kettesben, a Halló, itt vagyok! készült. Milliók kedvence volt akkor, amikor sokszor a dobozból kiszóló hangtól várták a hallgatók, hogy helyettük is kimondja, hogy képviselje őket. Hogy képviseljen valamit. Sokszor megtette, ezért szerették. Ez volt az ő titka, talán tehetségén túl az egyetlen valódi titka a pályafutása sikeréhez: nem mórikálta magát agyonfogalmazott körmondatokkal, nem tudálékoskodott és nem finomkodott. Képes volt azt és úgy kérdezni, ahogy kibukott belőle, ahogy mi is kérdeztünk volna. Néha ez eléggé nehéz helyzeteket idézett elő, de inkább ezt is csak élvezte. Egy teljes, értékes életmű az övé. Tanulságos pályakezdő újságíróknak és éltesebb megalkuvóknak egyaránt.
A könyv árkötöttségi moratórium alá tartozik!
Az 1997. évi CXL. törvény (Kult. tv.) 72/A. § - 72/G. § hatálya alá eső könyvek esetében a kiadói árhoz képest legfeljebb 10% kedvezmény adható. Ennek következtében a szállítási díj megállapításánál a kötet értékét sajnos nincs módunkban a kosárértékben figyelembe venni!
Kuponos kedvezmény ezen könyv esetében nem vehető igénybe.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.