Halászó vizek/Halásztársadalom/Halászati technika (dedikált példány)

Fülszöveg

A halászat közel egy évszázada a magyar néprajzi kutatások egyik központi témája. A nagyigényű kezdet összefonódott tárgyi néprajzi kutatásaink elméleti és módszertani megalapozásával. Herman Ottó - anyagi műveltségünkről szóló első tematikus monográfiát alkotván meg a Magyar halászat könyvében - a halászeszközök rendszerezett ismertetését úgy végezte el, hogy egyszersmind történeti, elsősorban őstörténeti távlatot adott az interpretált anyagnak. Munkácsi Bernát a Herman-felvázolta őstörténeti távlatokat a szakszókincs etimológiai elemzése révén mélyítette el, a halászat eszközeinek "ősi" eredetéről szóló nyelvtörténeti módszerekkel kimunkált elméletével. Jankó János - felhasználva Herman és Munkácsi eredményeit - az első összehasonlító tárgyi néprajzi monográfiánkat a halászatról írta. Elfogadván a magyar etnogenezis elméletét, a tipológiai összehasonlítás módszerével bizonyíthatónak vélte, hogy a recens eszköz-anyagban - mert a halászat "ősfoglalkozás" - a magyar etnikum őstörténete "tükröződik".
E kezdetek óta folyamatos (olykor ugyan lankadó, majd ismét megélénkülő) az érdeklődés a halászat néprajzi kérdései iránt. A kutatói érdeklődés a halászat - mint élelemszerző foglalkozás - fontosságát, kivételes jelentőségét látszik bizonyítani. Csakhogy: Herman, Munkácsi és Jankó sem tartották számon a halászatot a legfontosabb élelemszerző foglalkozások egyikeként! Minden halászatról szóló néprajzi tanulmány megismétli: az elmúlt évszázadban végzett ármentesítési munkálatok során természetes vizeink minimálisra zsugorodtak és a halállomány mind erőteljesebben csökkent. Ennek következtében a halász-foglalkozás periferikus jelentőségű lett, s a halételek szinte teljesen kiszorultak a paraszti étrendről - még azokon a vidékeken is, ahol valamelyes halászati lehetőség maradt. Vissza