A magánáhitat szentképei II./Kleine Andachtsbilder II.

Előszó

Az utóbbi évtizedben jelent meg Ernanno Detti olasz újságíró cikke Szentkép a mellényzsebben címmel, amelyben utal II. János Pál pápa a világ püspökeihez intézett egyik apostoli levelére, hogy elevenítsék fel a szentkép tiszteletét, mivel a szentkép íratlan hagyomány, illetve a „keresztény művészetnek a hívőket imádságra ösztönző kifejezési formája". Az újságíró fölveti a kérdést: vajon a szentkép versenyezhet-e az elektronikus sajtóból áradó képözönnel? A kérdés annál is érdekesebb, mert a szentképeket ma is gyűjtik, sőt csereberélik, s a bélyegekhez hasonlóan a szentképek között is vannak ritkák és igen értékesek, amelyeket meg lehet találni kereskedőknél, magán- és közgyűjteményekben, elegáns albumokban, jól konzervált állapotban.
Ma már világszerte jelentős gyűjtőköre van a szentképeknek, csakúgy, mint a képeslapoknak, exlibriseknek, régi fényképeknek, vagyis a képes aprónyomtatványoknak. A gyűjtők számára igen gyakran a meglepetés örömével hat egy-egy eddig nem ismert, valamilyen szempontból különleges példány feltűnése e kallódó jellegű emlékanyagból, amelyet lehetetlen volt, de nem is akartak nyilvántartani, avagy a bélyeghez hasonlóan corpusba katalogizálni. Mégis már a XIX. század közepén, az akkori aranymetszésű, kapcsos fényképalbumokhoz hasonlóan szentképalbumot is forgalmaztak, méghozzá francia felirattal: ALBUM RELIGIEUX.
A neves soproni művész és műgyűjtő, id. Storno Ferenc (1821-1907) szentképeit levéltárukból unokája, Gábor nekem ajándékozta. Közülük két XVIII. századi példány hátára Storno Ferenc emlékeztető sorokat jegyzett.
Magángyűjteményem kezdetei még az „írásbeliségem" előtti kicsiny koromra nyúlnak vissza, s éppen a XIX. századi biedermeier szentképekhez kötődnek. Pomázi nagyanyám, Szalai Vilmosné Osztroluczky Ilona (1879-1947) ibolya-tömjén illatú cseresznyefa ruhásszekrényben tartotta a régi, családi imakönyvek örökségként hozzájutott részét, míg a többi példányt öccse, Dr. Osztroluczky Gyula (1886-1979) őrizte, aki később azokat nekem ajándékozta. Kiskori élményeimre visszaemlékezve -a tudományos kutatás invenciózus örömének elementáris csíráját jelentette számomra-, amikor is az imádságos könyvek megsárgult, sokszor szeplős lapjai között a színes selyemszálakkal átkötött hajtincsek és megszáradt virágok mellett szentképeket találtam. Ezeket elkértem, s ha jól viselkedtem egyiket-másikat meg is kaptam. Ezeket az asztal lapján „sorbarítottam" s gyönyörködve bennük, még énekeltem is nekik. Ha családunk barátai, ismerősei megajándékozni akartak, tudták, hogy nekem nem játékkal vagy édességgel lehet kedveskedni, hanem szentképekkel, így aztán a karácsonyfa alá is, már három-négy éves koromban szentképecskék kerültek. Vissza