A jackman

Előszó

Használható hagyomány - sőt olykor kényelmes lehetőség - az elbeszélő irodalomban az a régi fogás, hogy Szerző elhágy néhány hónapot, esztendőt, akár évtizedeket is hősnek históriájából.
A Jegenye-nemzetség krónikájának első szakaszát ("A bojnyik") még be se végezvén, magam is úgy véltem-terveztem, hogy átugrom az ifjú Jegenye Pál életének Amerikában eltelt idején: megelégszem - s a nyájas olvasót is arra kénytelenítem, hogy beérje - egy terjedelmesebb bekezdéssel, melyben szűkszavúan beérje - egy terjedelmesebb bekezdéssel, melyben szűkszavúan tudomására adatik mindenkinek, akit illet, hogy a nemes Horka vármegye törvényszékének siralomházából megszöktetett, majd Magyarországról messzi idegenbe menekített végzetverte gulyásbojtár ennyi és ennyi időt élt a tengeren túl, s miután ott...
Ám ahogy ismételten, s mindinkább nyugtalan lelkiismerettel ide-oda lapoztam mindazokban és egyéb följegyzésekben), melyekben más és más személyek - akár szándékkal, akár akaratlan - ránk hagyományozták az én hányatott sorsú, 1867 nyarától az észak-amerikai New Jersey államban tengő hősöm újvilágbeli viszontagságainak egy-egy mozzanatát, kétkedni kezdtem eredeti elgondolásom helyességében, s mennél többet böngésztem e tintájuk-fakult textusokat, annál nagyobbra nőtt bennem a tétovaság, mígnem beláttam: különös események emléke enyészne el, menne veszendőbe (s méltatlanul!) ha nem élnék ajándékba kapott lehetőségeimmel. Magyarán: önkényesen rövidíteném meg a Jegenyék történetét is, de mindazokat is, kik szívükbe zárták a tizenhét-tizennyolc esztendős bujdoklót.
Kötelességem tehát ott fölvenni a fejlemények fonalát, ahol kiengedtem a kezemből: azon a napon, amelyiken a világgá vándorolni kényszerült - idehaza hivatalosan halottá nyilvánított - pásztorfiú partra lépett a földkerekség túlfelén, New York kikötőjében. Vissza