Színház

Előszó

A világháború évei alatt G. Bernard Shaw színdarabot írt egy házról, amelyben emberi szívek vergődnek és megszakadnak. A szerző, aki saját bevallása szerint Csehov modorában hangszerelte ezt a különös drámát (a vergődő szívek háza a háború előtti polgári Európát jelenti), szokása szerint terjedelmes előszót is írt a darabhoz. Az előszó egyik nagyon rövidre szabott fejezete a tiszavirág-életű trónokról és az örökéletű színházról szól és néhány tömör sorban megkapóan tükrözi a színház egész mivoltát. Egyik fellegvár omlik le a másik után - írja Shaw -, de a színházat nem érheti semmi baj, meg fog állani és meg fog maradni. A Habsburgok apostoli trónja összedőlt. A legfelségesebb Hohenzollern Hollandiában epekedik s bírói eljárással fenyegetik azért a főbenjáró bűnéért, hogy harcolt Anglia ellen a tulajdon saját országáért. Az utolsó Romanov-cárral nyomorúságos módon és sommásan végeztek. Már annyira sem érdeklődik iránta a világ, mintha csak egy közönséges muzsik lett volna. Hellas ura a köztársasági Svájcban tartózkodik s egy színvonalon él a lakájaival. Miniszterelnökök és hadseregfőparancsnokok kurtára szabott dicsőség után, amely pedig Solonokká és Caesarokká magasztosította fel őket, sűrű egymásutánban zuhantak a sötét semmibe, mint Banquo utódai. Ellenben Euripidesz és Arisztofánész, Shakespeare és Moliére, Goethe és Ibsen megingathatatlanul ülnek örök időkre szóló trónjukon. Vissza