Színművek (dedikált példány)

Fülszöveg

Júlia
Júlia házasságban él de ez szűk neki, a világ viszont nagy. Nem találja helyét. Erről vitázik - egy vacsora előtti koktél hangulatában férjével Tamással, és annak bátyjával Ernővel.
Júlia: Köteles-e a házasfél teljes egészében átadni magát a másiknak?
Ernő: Lehet-e együtt élni úgy, hogy az egyik csak félig van otthon?
Tamás: Fején találtad a szöget. Ha az egyik nem adja teljesen magát a másiknak, az már nem együttlét, hanem (Júlia felé) hotel-élet.
Júlia: (küszködve) Nem akartok megérteni! (Meggyőzően) Van, akinek az életszikrából több jutott, mint a másiknak, és ezt nem pazarolja egy emberre, de másoknak is juttat belőle, akik ennek hatására szinte megsokszorozzák képességüket; rejtett tehetségük kibontakozik, és különleges teljesítményekre lesznek képesek.
Ernő: Maga most két ember szerelmi viszonyáról beszél?
Júlia: Lehet szerelem, de nem okvetlenül viszony.
Ernő: Szerelem viszony nélkül?
Júlia: (határozottan) Nem értitek. (Lelkesen) A nőnek nemcsak testi, de szellemi értéke is van. A szellemi viszony erősebb, mint a testi. örömei végtelenek. A nő... a nő... ha képes a férfit a szellemi szerelemben megtartani, akkor a férfit nagyon magasra emelte (átszellemülten) magához.
Ernő: A szerelmes férfi nem szokott megállni a szellemieknél.
Tamás: Nem bizony!
Júlia: Ez a küldetés nehéz oldala. Két akadályt kell legyőzni: a férfi vágyát és a kísértést.
Ernő: Júlia, kedvesem, amit mond, az a lovagkorban lehetséges volt, a mai korban már nem létezik. A mai fiatalok? A szellemről még semmit sem tudnak, de már testi szakértők.
Júlia: Nincs igaza, Ernő. A nőn múlik.
Ernő: Nem egészen; ha a férfi nem kapja meg teljes egészében a nőt, továbbáll.
Júlia: Az a nő csődje, mert szellemi szikrára nem gyújtott. De a férfié is, mert szelleme nem volt fogékony. Vissza