Szén

Előszó

Végnapjait éli az egykor oly jelentős magyar kőszénbányászat. A mecseki is, mely két évszázadon keresztül Dél-Dunántúl életének főszereplője, fejlődésének motorja volt.
A bányák egymást követő bezárása után az elmúlt években számos könyv született az egykor virágzó iparág múltjáról jelen munka nem a múlttal akarja megismertetni olvasóját, csupán a fotóművészet eszközeivel rögzíteni szeretné az utolsó pillanatokat. Az elmúlás előtti utolsó perceket.
Olyan ez, mint egy utolsó csoportkép a család széthullása előtt A teljes család még együtt van, ám ebben az együttlétben már benne rejlik a megismételhetetlenség minden szomorúsága. A tudat, hogy az összetartást jelentő öregek hamarosan örökre eltávoznak, a fiatalok rövidesen új családoknak lesznek tagjai, mások pedig élni kezdik új, önálló életüket.
Az egykor működő bányák létesítményei, épületei, építményei nagyrészt még láthatók Némelyikben még bányásztevékenység folyik. Többségük azonban már üres, romlásnak indult: szél csapkodja a még el nem tűnt ablakkereteket, rozsda emészti a magára maradt gépeket, berendezéseket, gaztenger borítja az aknák környékét. Néhányban már újfajta munka folyik. Más épület várja a robbantóbrigádot, amely pillanatok alatt ledönti azt, amit sokáig építettek, sokan használtak, sokaknak volt napi bánatuk, de kenyeret adó reménységük is.
A fotóművészet eszközeivel jól, talán a szavaknál is jobban megörökithetők ezek a sajátos pillanatok, persze korántsem minden, talán nem is mindig szakszerűen, néha nem is a legfontosabbak. A könyvünkben szereplő képek azonban képesek megidézni a jelenben összetorlódott múltat, s a benne megfogalmazódó kilátástalan jövőt. Vissza