Szivárvány

Előszó

Részlet a könyvből:

Erzsike szép kislány.
- Gyere karikázni!
- Gyere labdázni!
- Gyere fogócskázzunk !
A kislány mindenre csak fejét rázta, hogy «nem» és még közelebb simult az anyjához.
A park tisztára gereblyézett utain apró gyermeklábak futottak szapora csattogással. A környező utcák összes gyermeknépsége itt gyűlt össze. A zárt nagyvárosi bérházélet után, így estefelé, mikor a levegő kissé lehűlt, megindult az áradat és ellepett minden aprócska zöld foltot. Csakhamar megtelt, ez a darabka tündérkert, itt a híd tövében, a Dunaparton, amelyet gondos kertészkezek varázsoltak az aszfaltos kőrengeteg sivár kopárságába. A sárgán izzó homokban, amelyet néhány négyzetméternyi deszkaláda határolt, a jövendő mérnökei fúrtak és ástak babszemnyi alagutakat, s körülöttük bólogató orgonabokrok néztek le a vidám kis társaságra.
Mamák és kísérőnők élénk beszélgetésbe mélyedve, koszorúzták a zsibongó, tarka vásárt. Nem volt már pad, ahol egyetlen szabad hely akadt. Néha egy-egy kislány megállt a futástól kigyulladt arccal, hogy valamelyik anyakéz megkösse a kibomlott hajszalagot. Vagy dundi kisbabák tipegtek oda a padon várakozó üveghez, amelyben az uzsonnatejecske volt. A pék elnyújtva kiáltozta:
- Friss sósperec ! Ropogós a perec !
Néhány egészséges, hangos, bátorkedvű kislány ugyancsak ostromolt egy csendes leánykát, aki láthatóan új jövevény volt.
- Gyere már ! Ne kéresd magadat ! Vagy nem szeretsz játszani? Vissza