Szivárvány-mesék asszonya

Előszó

Különös könyv Baráti Molnár Lóránt "Szivárvány-mesék asszonya" c. kötet. Szerelmes, olykor kissé erotikus verseit olvasva fel-felvetődik a kérdés: vajon korszerű-e manapság, a posztmodern törekvések korlátlan térhódítása idején ennyire nyíltan vállalnunk érzelmeinket? Pontosabban fogalmazva: van-e létjogosultsága a lírai költészetnek, amelyben "égre kanyarog a szerelem örök legendája"? A költő "Legenda" c. verségből vett idézet mindjárt közvetlen válasz is a kételkedőknek; az igazi költészetben minden időkben az átlényegítés misztikuma volt az a centrális sajátosság, mely az elhivatott alkotót a klapanciagyártól fölé emelte. Mindebből kiviláglik, hogy Baráti Molnár Lóránt nem divatos költő (Győrött él, alkot), annál jóval több: időtlen jelenség! Fények, álmok, legendák poétája, ám fényei sötétek, álmai nyomasztóak, - általában a visszatekintő búcsúpillantásában jelenítődnek meg. A vágyakozó szerelemnek ezen futamai sajátos pozícióban izzanak, lobognak, a kényszerű eltávolodás fájdalmától áthatva. "Szerelem ez is" - mondja a költő, de a halálhangulat árnyékában. A tárgyak, jelenségek ebben a költészetben átlényegülnek, azonosulnak a költő érzelmi rezdüléseivel, átvéve azok rezonanciáját; a személyiséget körülvevő világ eggyé válik a költővel. "Szirmod, ez a szűzi vér/elcsobban most örökre tőlem/s csak fájdalmas szél bolyong/a lehullt, szürkülő időben". (Fájdalmas szél)
Összefüggő, burjánzóan dús metaforarendszer Baráti Molnár Lóránt képzeletvilága; egyedi jelensége a kortárs nemzeti lírának! Sötét tónusát a fájdalom örökös jelenléte képezi; - költői hangszerelését, látása irányszögét ez az alapérzés determinálja. A mai magyar líra Odüsszeusza ő, a nyughatatlan világ nyugtalan költője, aki már tudja: számára nincs Ithaka, s az egyetlen, örök asszony, Pénelopé, költőnk Wimmer Máriája hiába várja őt: a boldog megérkezés, találkozás vágyképe csak illúzió; az élet két végpont közötti bolyongás, állandó hánykolódás csupán... Vissza