Szkok Iván

Előszó

Zavarban vagyunk: Szkok Iván festőművész alkotásaihoz közelítvén a sablonoktól, a kliséktől semmit sem remélhetünk, a konvenciókat, szokott interpretációs metódusokat nem alkalmazhatjuk. A folyamat megszakadt, az ív szétpattant, a rendszer rendje megbomlott: műértelmezés, a hagyományos műelemzés mankói használhatatlanok. A Szkok-művek egy különleges, tulajdonképpen teljesen ismeretlen, érzeteinkben talán megismerhetőnek ítélt, vagy megismertnek vélt, a látszatsík mögött azonban még feltáratlan és megfejtetlen világ határvonalait rajzolták meg, titokzatos tartomány közegét állítják elénk, furcsa atmoszféra légkörét vonják körénk.
A XX. századi művészeti, képzőművészeti újítászuhatagban - tudjuk - a formabontás, az eszközkeveredés, az anyaghasználat újdonságai által szabályozott, meghatározott struktúrák logikus megoldások gyanánt vonultak be a történet lapjaira; visszamenőlegesen minden igazolódott, minden, önmaga törvényeit megteremtő, minőséggé emelkedő produktum polgárjogot nyerhetett. A nagy-nagy rohanásban az újítás már-már alapkövetelménnyé, elsődleges szemponttá vált.
Pokolba a konvenciókkal, kiálthattak fel nyomban utánunk - vagy már előttünk - az elméleteket kreálok, s lassan elmosódtak a szerepek: nem tudható, ki a következő, ki kit követett. A sorrend végülis lényegtelen, hiszen Szkok Iván a megújító tendenciák előretörésével, fellobbanásaival és kihúnyásaival, a konzervatív szemléletű áramlatok visszahúzó-visszaszorító hadműveleteivel mit sem törődve, magányosan dolgozó művészként, csoportosulásoktól távol alkotja már több mint két évtizede különös műveit: a szobrászat és a festészet eszközrendszerét és hatásmechanizmusait felhasználó és ötvöző, illetve ezen eszközöket, formaelemeket és hatásokat módosítottan műbe integráló festett domborműveit, mélyépítményeit.
Valószínűsíthető: a kép eredeti síkja szűkké, a plasztika eredeti tere tággá vált Szkok Iván művészetében, bizonyos szférák elhagyattak és korlátozódtak, hogy újak teremtődhessenek és kibővülhessenek. Vissza