Szlovák-magyar megbékélés

Előszó

Részlet:
I. Egymás létét fenyegető ellentétek újkeletű kialakulása
A Szent Istvántól a felvilágosodásig eltelt 800 év alatt magyarok és szlovákok mint "magyar országlakosok" ("hungarusok") zavartalan egyetértésebn éltek. Az "összeveszés" a nacionalizmus, a nemzeti öntudatra ébredés megjelenésével a XVIII. sz. végével kezdődik. A "népek tavaszán", 1848-ban, amikor a magyarok a jobbágyfelszabadítás zászlóvivői, a béke még tart, az 1867-es Kiegyezéstől az 1918-ig terjedő 51 év alatt RÉMLIK FÖL egyesekben, hogy a magyarosodást hirdető "magyar úri körök" a szlovákság létét fenyegetik. A szabadságharcban az ország népének többségét harcba vinni képes nemesi réteg utódait túlzott magabiztossággal tölti el, hogy az osztrák vezető körök kénytelenek voltak velük kiegyezni, és amikor az országban addig nem látott gazdasági fejlődés bontakozik ki, ábrándkergetők a Kárpát-medencét betöltő "30 milliós magyar birodalom"-ról építenek légvárakat. Az tény, hogy az egységes francia nemzet frankok, burgundik, normanok, provanszálok, olaszok... asszimilálásával valósult meg. Az öntudatra ébredő, a magyarság százalékarányát ekkor még meghaladó nemzetiségek magyarosításának hangos követelése a XIX. század végén azonban már éppen ellenkező hatást ért el. Az 1848-as elemi iskolai törvényt a Kiegyezéskor megújító Eötvös József az anyanyelvi oktatást írta elő. Különben a többségükben egyházi kézben lévő iskolák mind anyanyelven oktattak. A nemzetiségek közül legkevésbé szervezett szlovákság legöntudatosabb vezetői akkor határozták el magukat elszánt harcra, amikor 1875-ben a magyar kormány legfontosabb kultúregyesületüket, a Túrócszentmártoni Slovenská Maticát és 3 gimnáziumukat bezáratta azzal a megokolással, hogy azokban az egész állam és a magyarság létét fenyegető oroszbarát pánszláv propaganda folyik.
Jól megfogalmazza azonban a tényállást az ekkor énekelt "Hej Slováci! Este nasa Slovenská rec zije!" vagyis, hogy "még él a mi szlovák anyanyelvünk". Hogy mennyire inkább csak füstje, mint lángja volt a fennen hirdetett magyarosításnak, mutatják a századfordulón feljegyzett megyei nemzetiségi adatok, amelyek 1918-ig lényegében nem változtak. Trencsén megyében a lakosoknak csak 2%-a magyar, 4% német, 93% szlovák, és a nem magyar ajkúak közül csak 2.8% beszéli a magyar nyelvet. Túróc és Zólyom megyében hasonlóak az adatok. A hivatalos Magyarország a Millenium lázában a diadalmas harcos honfoglalókat ünnepli. Az ekkori ásatásoknál feltárt sírok közül csak a pompás ékszereket, fegyvereket tartalmazóakat ismerik el magyarnak., az egyszerű pásztorok és földműves magyarok sírjait szlávnak nyilvánítják. De az élő magyar származású parasztot vagy kétkezi munkást - akik közül százezrek "tántorogtak ki" ez időben Amerikába - is "buta-, büdös- vagy vadparaszt"-nak emlegetik, sőt szólítják a magyar származású urak példáján a nemzetiségekből lett jegyzők, ispánok, zsidó bérlők is. Ha a színhely nemzetiségi vidék, a megnevezés "buta tót", "büdös oláh", "vadrác", és a nemzetiségi nem érzékeli, hogy a megalázó jelző legfeljebb csak 50%-ig illeti az ő nemzetiségét, 50%-ban társadalmi állását. Vissza