Ne, ne szépítsük: a mostohagyereknek, a magyar falunak vége. Az utcák még ott futnak, ott kanyarognak, ahol régen, a megrokkant, a megfogyatkozott házak foghíja is ott áll, ahol egykor. Az egyéniség, az alkotó, az önmagát ellátó ember, a hagyományos paraszti gazdálkodás, a szellemiség, a tudás, a kultúra, az erkölcs, a hit, a humor, a pajzánság azonban elveszett. Még a csípős pletyka sem olyan, mint valamikor. A lakosság lecserélődött. A közösségből magány, az alig-fejlődésből pusztulás, a vidámságból kesergés, a csendes lázadásból beletörődés lett. Az ember leértékelte és hagyta is leértékelni önmagát. Igaz szavú, valós történetű, értékmentő novelláiban a volt világot mutatja be három időben - felsejlő távol, ragaszkodó közel, toporgó tegnap -, színes, ízes nyelven, valódi népi humorral és keservvel a szerző. A lírai szépségű, ezúttal is elgondolkodtató kisprózáiban pedig azt találhatjuk meg, mitől lett és lehet ember az ember, magyar a magyar, falu a falu.
Ékes László műveinek az Antikvarium.hu-n kapható vagy előjegyezhető listáját itt tekintheti meg: Ékes László könyvek, művek
Megvásárolható példányok
Nincs megvásárolható példány
A könyv összes megrendelhető példánya elfogyott. Ha kívánja, előjegyezheti a könyvet, és amint a könyv egy újabb példánya elérhető lesz, értesítjük.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.