Előszó
Ez a könyv, a címének megfelelően, a rugalmasságról szól. E fogalom kialakulásának története az ősidőkben indul, amikor a faágak rugalmasságának észlelése kipattintja az ember fejéből az íjak...
Tovább
Előszó
Ez a könyv, a címének megfelelően, a rugalmasságról szól. E fogalom kialakulásának története az ősidőkben indul, amikor a faágak rugalmasságának észlelése kipattintja az ember fejéből az íjak feltalálásához vezető gondolati szikrát. Innen már egyenes út vezet egyrészt a húros hangszerek, másrészt a nyíllövő és a kőhajító ostromgépek megalkotásához.
Az ember a rugalmasságot különféle ravasz automatákban és önmozgó mechanikus játékokban már az ókorban is széleskörűen felhasználta, de arra még a középkorban és a reneszánsz időkben se volt képes, hogy ismereteit elméleti síkon is kamatoztassa, és az építmények szilárdságát megalapozó tudományt létrehozza. Ez a hiányosság azután falak megroggyanásával, kupolák beomlásával, az építkezések évtizedekig, sőt évszázadokig tartó elhúzódásával bosszulta meg magát. A könyvben példaképp ismerkedünk meg az isztambuli Hagia Sophia, a Pisai ferde torony, a római Szent Péter-bazilika, a budapesti Szent István-bazilika és a londoni Szent Pál-katedrális építésének kálváriájával.
Az épületek és a szerkezeti elemek szilárdságát először Leonardo da Vinci és Galileo Galilei kezdi mérésekkel és számításokkal ellenőrizni. Ugyanerre a célra az akkor már kialakuló matematikai analízist használja a három híres Bernoulli (Jacob, Johann, Dániel) és a tőlük elválaszthatatlan Leonhard Euler. Ennek ellenére a rugalmasságtan tudománya csak az 1820-as években jön létre, elsősorban francia mérnökök és tudósok: Navier, Cauchy és Poisson jóvoltából. A XX. század elején Koloszov kimutatja, hogy a rugalmassági síkfeladatok legegyszerűbben komplex feszültségkomponensekkel írhatók le. Ez indokolja, hogy foglalkozzunk azzal az értetlenséggel és visszautasítóan ellenséges fogadtatással, ami a komplex számoknak a matematikában bekövetkezett felbukkanásakor lépett fel.
A könyv egy Appendixszel zárul, mely a Mersenne-számok és a tökéletes számok csodálatos és rejtelmes világát tárja elénk. Ma negyvenegy Mersenne-számot ismerünk, a negyvenegyediket 2004. május 15-én találta meg John Findley egy 2,4 GH-es Pentium géppel. Negyedmillió személyi számítógép keresi a negyvenkettediket, ami ha elég nagynak bizonyul, megtalálóját az Electronic Frontier Fondation százezer dollár jutalomban részesíti.
Vissza 
