A szentesi Magyar Állami Horváth Mihály Gimnázium évkönyve az 1947-48. tanévről

Előszó

Részlet a könyvből:
A Mindenható kifürkészhetetlen akaratából súlyos csapás érte intézetünket az elmúlt iskolai évben. Március 20-án este váratlanul elhunyt köztiszteletben és szeretetben álló kartársunk: Szigeti Istvánné Baranyi Erzsébet. A legnehezebb időben jött Szentesre a háborús bombázások elől kicsiny gyermekeivel. A tanítás újrakezdésekor kevesedmagával beállott a munkába, és lehetővé tette az ifjúságnak a tanulás folyamatosságát. Majd Budapest felszabadulása után férje is idejött régi intézetébe, és most már ketten együtt fejtették ki hasznos munkájukat a nevelés terén. Rövid idő alatt megszerette őket az egész város, megszerették kartársaik s az ifjúság. Csodálattal nézték azt a munkát, amelyet hat kis gyermekük gondozása, nevelése és ellátása rótt reájuk. Aggodalommal figyeltük az önfeláldozó anya hősi erőfeszítését. Féltünk, hogy nem bírhatja sokáig a nappali tanítást, a háztartás gondjait, az éjszakai javításokat és előkészülést a másnapi órákra. Csinálta, mert anya volt, csinálta, mert magyar nevelő volt. Egyik minőségében sem akart kisebb értékű működést kifejteni a többinél, ezért kellett előbb-utóbb összeroppannia. Talán amúgy is bekövetkezett volna a katasztrófa, de így be kellett következnie feltétlenül. Mélyen megrendülve állottunk sírja körül az egész város osztatlan részvététől övezve, s ott fogadtuk meg, hogy a kis családot nem hagyjuk el, támogatjuk tőlünk telhetően. Egy magyar családról volt szó, apró gyermekekről, akiket fel kell nevelni a magyar jövő számára. Úgy érezzük, hogy a megboldogult emlékét akkor őrizzük meg legjobban, ha sírjánál tett ígéretünkhöz hívek maradunk.
Adjon a jó Isten nyugalmat odalenn a sírban az elfáradt édesanyának, mindnyájunk által nagyon kedvelt Kartársunknak. Vissza