A Magyar Kodály Társaság Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tagcsoportjának 20 éves krónikája

Előszó

Mit akar a Magyar Kodály Társaság? Mesterünk felfogása szerint, a jó muzsika birtoklásának ügye alapvető demokratikus jog; ha sikerül tömegek számára biztosítani, „akkor lesz boldog e nép" (Bartók emlékezete, 1950). A biztosítandó feltételek egyike a muzsika nyelvi alapjainak elsajátítása, melynek eszköze a nép egészére kiterjedő iskolai zeneoktatás. Tanulja meg minden gyerek a zenei betűvetést, a zenei olvasást - ezek birtokában, ezek segítségével másként látja majd a zenén kívüli világot is. Hol tarthatnánk a lélek nevelésében, az orfeuszi eszmék diadalában, ha általánossá váltak volna Kodály elgondolásai! De az ő élete is, akárcsak az ügye iránt elkötelezett utódoké, állandó harc volt a Hivatallal, mely védte a régit, a sehova-nem-vivőt, és gáncsolta a beláthatatlan távlatú újat.
Hányszor emelte fel szavát - nemcsak oktatási ügyekben - a pusztulásba vivő hozzá nem értés, a tétlenül szemlélődő közömbösség ellen Kodály Zoltán. Aki egyszer is átélte a Székely keserves katartikus szépségét, annak számára nem lehet kérdéses a hovátartozása azoknak a millióknak, akik úgy szakadtak ki, akaratuk ellenére a nemzet testéből, hogy el sem hagyták házaikat. Akik átélték Kodály 1944 táján írt műveinek megannyi csodáját, azok tudják: „Isten csodája, hogy még áll hazánk". És tudják azt is, hogy mit jelenthetett a legsötétebb elnyomás üldözöttéinek a kodályi ének vigasza és bátorító szava a bennünk élő, velünk élő istenség eljöveteléről és segítségéről („Veni, veni, Emmanuel"). Ha elnémulnának a magyar énekkarok, melyek ma még képesek hangzó valósággá varázsolni e művek hangjegyeit, ha elapadna az a hallgatóság, mely igényli és megérti őket, akkor nagyon is igaz lenne, amit Kodály mondott jó negyven esztendeje e sorok írójának: „Hát nem falrahányt borsó minden szavam?"
A Magyar Kodály Társaság épp azért alakult meg negyed százada - és nyíregyházi központú, csodálatos aktivitású tagszervezete két évtizede -, hogy Mesterünknek egyetlen szava se legyen falrahányt borsó. Hogy „a zene mindenkié" legyen, és a művészét áldásával gazdagodott új nemzedék jobban, tisztábban lássa világát, így küzdje ki önmaga és nemzete boldogulását és boldogságát. Vissza