Sztambuli lélekvásár

Előszó

Részlet:

A müezzin az ég felé emelte tekintetét. A nap utolsó sugarait nyelte el éppen a Márvány-tenger sötétkék vize. Délután négy óra volt. A férfi tölcsért formált két kezéből, egészen mélyen kihajolt a minaret ráccsal védett erkélyén és lekiáltotta az Allahot dicsőítő szavakat.
Az enyhe januári délutánon ezernyi tömeg hullámzott végig Isztanbul európai negyedének - Beyoglunak - legfőbb útvonalán: az Isztiklal-utcán. Villamosok csilingelése, jegyre kimért benzinnel közlekedő magánautók tülkölése s a sétálók beszélgetésének zaja teljesen elnyomta az imára hívó szavakat. Senki, de senki még csak fel sem tekintett a magasságban élénken hadonászó férfira. Hol vannak már azok az idők, amikor a hithű muzulmán a müezzin hangjára - arccal Kelet felé - azonnal leborult a földre és imába mélyedt? Mostanában csak a külföldi - sok-sok emigráns - ideérkezése első napján néz fel kíváncsian, ha fülét megüti az imára buzdító szózat egy-egy hangfoszlánya ...
Gróf Litovszki János a Takszim-térről fordult be a főútra. A tenger felől jövő szél felborzolta haját. Kissé idegesen simított végig homlokán. Ma egész nap szomorú, ingerlékeny volt.
A napokban múlott két éve, hogy Rómából ideérkezett. A német-lengyel háború kitörésekor a római lengyel nagykövetség első titkáraként működött, majd a négy hét múlva bekövetkezett lengyelországi teljes megszállás után Isztanbulba helyezték át, főkonzul-helyettesi minőségben. Vissza