Az emlékirat szerzője matematikusból lett informatikai, majd telekommunikációs csúcsvezető. Vidéki pólósból lett a vízilabdaválogatott szponzora. A szocializmus oktatási rendszeréből kikerülve lett amerikai alapítású multinacionális cégek irányítója. Azután pedig üzletemberből lett tanító, mentor és támogató, hogy visszaadjon mindabból, amit kapott. Ez az emlékirat azonban a sajátos fejlődésű magyar kapitalizmus története is egyben - a pártállami ügyeskedéstől a rendszerváltó lendületen keresztül a szövevényes jelenig. Sokat árul el a világról, amelyben a szerző egykori vízilabdázóként lubickolni tudott, hogy mire megírta a történetüket, az általa korábban vezetett és világszinten meghatározó vállalatok mindegyike már vagy beolvadt, vagy feloldódott egy névváltoztatásban, vagy elmosta a saját magának (is) köszönhető fejlődés rákövetkező hulláma. Ha tetszik, ez az emlékirat egyben egy túlélési kézikönyv: a Kárpát-medencéhez, Nyugat és Kelet örök tranzitzónájához, egy különc nyelvű kis nép évezredes adottságaihoz, és ezeken belül is a vállalatok sajátos mikroklímájához, tehetséghez, türelemhez, munkához - felelős döntésekhez a lehetségesről és a lehetetlenről.
Beck György 1954-ben született Cegléden. Budapesten él.
,,Ezt a könyvet mindazoknak ajánlom, akiket a magyarországi informatika és kommunikáció fejlődéstörténete érdekel. Beck György ezeken a területeken meghatározó tevékenységet folytató, innovatív cégek vezetőjeként idézi fel emlékeit, osztja meg tapasztalatait, bemutatva a piac fordulatokban bővelkedő átalakulásait az elmúlt 50 évben, és közben hasznos vezetői tanácsokkal is ellátja az olvasót." - Karikó Katalin
,,A számtalan személyes kapcsolódás miatt Gyuri életútja számomra letehetetlen olvasmány. A történelmi nyolcvanas, kilencvenes és kétezres évek is végre a helyükre kerültek." - Straub Elek
,,A hosszú, közös szakmai út számomra nemcsak inspirációt, hanem egyben biztos viszonyítási pontokat jelentett. Gyuri vezetői kvalitásai és személyisége példaértékű lehet mindazok számára, akik az eredményeken felül maradandó értéket is kívánnak teremteni." - Czakó Borbála
,,Ha Gyurira gondolok, kizárólag pozitív emlékek jutnak eszembe. Mindig együtt lélegzett a csapattal, családtaggá vált, a legnagyobb szurkolónkká. Azokban az években csakis a jelenre összpontosítottunk, a csapat sikere prioritást élvezett. Visszafogott egyénisége megnyugtató és a végletekig támogató volt." - Kásás Tamás
A könyv árkötöttségi moratórium alá tartozik!
Az 1997. évi CXL. törvény (Kult. tv.) 72/A. § - 72/G. § hatálya alá eső könyvek esetében a kiadói árhoz képest legfeljebb 10% kedvezmény adható. Ennek következtében a szállítási díj megállapításánál a kötet értékét sajnos nincs módunkban a kosárértékben figyelembe venni!
Kuponos kedvezmény ezen könyv esetében nem vehető igénybe.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.