A Vaszistha-jóga I.

Előszó

Nagyon sok tudós próbálja felkutatni e nagy kiterjedésű mű valódi szerzőjének kilétét, s szeretne választ találni a hozzá kapcsolódó tudományos kérdésekre, Isten áldja meg őket törekvéseikben. Vaszistha jógáról szóló tanítása kétségkívül óriási segítséget nyújthat az egyén szellemi felébredéséhez és az Igazság közvetlen megtapasztalásához. Amennyiben ön is ezzel a vággyal talált rá erre a könyvre, kedves olvasó, legyen üdvözölve a Vaszistha-jóga valóságában! A szövegben nagyon sok ismétlés található, melyek mégsem tekinthetők teljes egészében ismétléseknek. Ha a kedves olvasó nem igazán rajong ezekért, akkor csak az alábbi verset olvassa el! „E szemünk előtt elterülő világlátvány valójában csak egy tévképzet: olyan, akár az ég kékjének csalóka látszata. Jobb tehát nem is kutatni e tévképzet értelmét, egyszerűbb, ha nem is veszünk róla tudomást." (I. 3. 2) A műben ez a versszak ismétlődik a legtöbbször, feltehetően ez hordozza a tanítás lényegi magját. Nos, kedves olvasó, ha ebből az egy versből még nem lett volna minden tiszta és világos, akkor folytassa az olvasást! A végső igazság számtalan formában történő bemutatása segíteni fog értelme megnyitásában. Mivel a műben feltáruló tanítás erőteljes tudatformáló hatással bír, ezért lehetőség szerint egy nap csak egy oldalt olvassunk! A szövegben elénk táruló igazságot ugyanis a kusza értelem első nekifutásra nehézkesen fogadja magába. Ennek érdekében lassan olvassunk, engedjük, hogy az egyes szavak érzelmi, képi, értelmi minőségei ártatlanul, mint amikor mesét olvasunk, megjelenhessenek tudatunkban! Ha valamelyik összetevő nem jelentkezik, ne aggódjunk, haladjunk tovább, s a szöveg többszöri olvasásával később minden megjelenik majd! Lesz, amikor a szöveg erőteljes hatást fejt ki ránk, ekkor álljunk meg kicsit, s szemünket lecsukva engedjük, hogy a tudati érték lényünk mélyére hatolhasson! A műben gyakran találkozunk a „kákatálíja" kifejezéssel, amit így fordíthatunk: egy holló szállt a kókuszpálmára, s lám, egy érett kókuszdió pottyant a földre. Vagyis a két egymástól független esemény térben és időben összefonódni látszik, noha semmilyen ok-okozati kapcsolat nincs közöttük. Az élet és a „Teremtés" is ilyen természetű, elménk mégis bezárja magát a „miértek" csapdájába, „okokat" és „okozatokat" teremt, csak hogy önmagát kielégíthesse. Mindeközben pedig tudomást sem vesz azokról az egyébként kényelmetlen kérdésekről, melyek álmatlan éjszakát okoznak minden értelmes elme számára. Vissza