Pécsi Szemle 2000. nyár

Előszó

Részlet a könyvből:
"GÁBOR OLIVÉR: BRONZSZOBOR, HOBOL
1968-ban Hobolban, a Sikotai-árok ásásakor került elő néhány érdekes tárgy: egy bronzszobor, egy bronzbalta és római pénzek. A megtaláló, bár korukat meghatározni nem tudta, érezte, ritka kincsre lelt, így azokat hazavitte. Ettől kezdve a tárgyak sorsa különféleképpen alakult. A főlelet, a bronzszobor, eredeti állapotában őrződött meg, úgy, ahogy a föld alól előkerült. A baltát azonban megcsiszolták, ezért megváltoztatott külsővel jutott a régészek kezébe. Legrosszabbul a pénzek jártak: elvesztek, elkallódtak. Pedig fontosságuk a leletek korának római koron belüli pontosabb kalibrálásában lett volna.
32 év után, 2000 tavaszán, elsősorban Kováts Valéria régész kitartó utánajárásának köszönhetően, a szobor és a balta vétel útján bekerült a Janus Pannonius Múzeum Régészeti Osztályára. A törvény szerint a föld alól előkerülő régészeti leletek az állam tulajdonát képezik. A Seuso-kincs példáján mégis láthatjuk, hogy a jog nem mindig érvényesül. Esetünkben először a tárgyak antik voltát felismerő olaszok szerették volna a szobrot külföldre vinni, később pedig magyar régiségkereskedők becsülték meg értékét. Végül szerencsés körülményeknek köszönhetően a baltával együtt a köz tulajdonába került. Így a korábban régészeti emlékekben nem túl gazdag falu, Hobol is dicsekedhet immár egy jelentős lelettel, mely a település külterületén került elő.
A megtaláló, Lieb József visszaemlékezése alapján a szobrot és a baltát egy időben, egymás közelében találta. Feltételezhetjük tehát, hogy azok összetartoznak, együtt kerültek a föld alá is. A leletek azonban egyelőre a régészet számára olyan frissek, hogy hitelesítő ásatás híján korabeli elásásuk további körülményeire vonatkozóan csak találgatni tudunk. Sejtésünk szerint egy 2. századi, romanizált bennszülött előkelőség kocsis temetkezésének darabjai. A kocsis sírokra több példa is van Pannóniában. Hozzánk legközelebb Kozármislenyben, melyet Kiss Attila régész talált meg (Pécsi Szemle, 1999. TÉL). A halottat ezen rítus alkalmával elhamvasztották, hamvait a gyakran szétszerelt kocsival, és a megölt lóval együtt helyezték el a földben.
A szobor valószínűleg egy Attis nevű keleti, kisázsiai görög eredetű istenséget ábrázol, mely a római korban Pannoniában, főleg a sírköveken igen népszerű motívum volt. Az istenség, hogy Zeusz gyermekének őríjtő szerelmétől megmeneküljön, kasztrálta saját magát. Ünnepét március 22-étől tartották. Az ünnepség csúcspontját Attis papjainak őrjöngő extázisban elkövetett önkasztrálása jelentette, majd 25-én az öröm napjával ért véget. Az istenség keleti jellegére több jel is utal. Nadrágot hord, fejfedője a fríg sapkára emlékeztet, két oldalán pedig oroszlánfejek vannak. Kezében három attribútumot tart. Jobbjában valószínűleg egy fúvós hangszert, míg a bal kezében egy faágat. Bal keze ujjai közt levő harmadik tárgy egyelőre meghatározatlan. A
szobor alul köpüs, azaz üreges kiképzésű, ami arra utal, hogy nem önmagában való tárgyról van szó, hanem valamire felerősített díszítményről. Ez a valami lehetett a halotti kocsi rúdja.
A vele együtt találta balta talán méltóságjelvény volt, mégpedig azé az emberé, akit eltemettek. Tudjuk, hogy a római korban a főpapokat a terramare hagyományokból eredően pontifexnek hívták. Ez a szó szerint a híd ácsolását jelenti, és ugyanúgy áttételes jelentéssel rögzült megnevezés, mint ahogy a máig élő "szabadkőműves" kifejezés. A pontifiexek jele is a balta volt. Nem jelenthetjük ki, hogy itt egy főpapot temettek el egykor, de az biztos, hogy a balta használatra alkalmatlan. Puha, sárgaréz anyaga folytán az első ütések után kicsorbult volna, a vasszerszámokat alkalmazó rómaiak ilyen eszközt nem használtak a mindennapokban. Vissza