Cenci, a váradi lány/Két csillag között/A magyarság évszázados harca Közép-Európa elszlávosodása ellen

Előszó

Részlet a könyvből:
Cenci, a váradi lány
Megismerkedésem Cencikével
- Kezüket csókolom, drága nénikék, mára befejeztem, de holnap koradélután megint itt leszek.
Megrázta fejét s elviharzott. Az őszi jótékonycélú vásáron ő aratta a legnagyobb sikert. Akire rávetette szemét, menthetetlenül lépenragadt, akár egy háziszőttes, akár egy mézeskalács, akár egy cukrászsütemény erejéig. Jómagam is szorongattam ujjaim között egy agyagedényt, amit ellenállhatatlanságával reámsózott.
- Ki volt ez a hölgy? - kérdeztem a nőegylet elnöknőjét, a kiállítás fővédnökét.
- Cenci kisasszony, - hangzott a nem túlságosan sokatmondó felvilágosítás. - Ugye hogy ügyes?
- Valódi kis boszorkány, - voltam kénytelen elismerni. Az elnöknő szárnysegéde, egy szikkadt vénkisasszony ajkát biggyesztette:
- Utódnemzedék! ... Szukkreszcencia! ... Ügyesnek ügyes, de kaparja csak meg a műveltségét! A mi korunkban akkora lányok mint ez a hölgy, legalább saját nemzetük műveltségében nem voltak tájékozatlanok. De ezek?!...
- Ugyan édesem - vette védelmébe Cencit az elnöknő, - ki tehet róla, hogy kellő iskolázás híjján ez a nemzedék úgy tántorog ismereteiben, mint egy Szaharába cseppent eszkimó? Persze hogy gyenge szukkreszcencia! De ki felelős érte, ha nem mi, idősebbek? Hiszen ezerkilencszázharminchetet írunk ma Erdélyben!
- Cenci... Kreszcencia ... Szukkreszcencia - ragoztam a nevet és fogalmat Higgyék el, van ebben valami végzetszerű, kedves hölgyeim.
A két hölgy reámnézett:
- Mit akar ezzel mondani? Vissza