A rejtelmes ifju/Érdekes történetek

Előszó

Részlet:
A rejtelmes ifju
Elhagyottan a hajóroncson.
Ragyogó, csillagos éjszaka borult az oceánra.
Szélcsend volt.
A megmérhetetlen tenger-sivatagot egyetlen hullámcsapás sem zavarta meg nyugalmában; csak itt-ott gyűrűztek a felületén hosszúra nyúló zajtalan vizfodrok s a hold ezüstös sugarai meg-megrezegtek bennük.
Messze-messze minden parttól félig elmerült hajó úszott; apró játékszere a haboknak, Nem kormányozta senki, cél nélkül haladt az áradat irányában.
Az eleje a hajóroncsnak, egészen a középső árbocig a viz alá merült, hátulsó része ellenben magasan kiemelkedett a tengerből, ugy, hogy még alsó bordáit is meg lehetett látni. Az angyalok-tartotta címeren aranyos betűkkel ez a név ragyogott:
«G r a n t.»
A fedélzet, ameddig a viz el nem boritotta, sivár látni valót nyújtott. Hordók, ládák, árucsomagok tarka összeviszaságban hevertek a kötelek, vasdarabok, fatörmelékek és különböző hajórészek között. A korlátokat, a hajó orrától föl a hideg, összezúzták a hullámok. Egy csónak maradványai még ott lógtak a mellvéden, egy másik csónak pedig sértetlenül feküdt a gyapot között, amely az .egyik megrepedt bálból kihullott a hajóra.
A törtfalú gépkamrából kilátszott az óriási kerék csupasz váza, amelyről a lapátok hiányoztak. A fő vitorla petyhüdten, a tenger vizétől átitatva és félig oldalt dőlve csüngött le a fedélzetre, a sok kötéllel és hágcsóval egyetemben, amelyeknek bogait részben meglazították, részben elpusztították a hullámok.
És mind ez a sok tárgy a hajó minden mozdulatánál szanaszét gurult, egymáshoz csapódott s közben összezúzta mindazt, amit a tomboló vihar épen hagyott. Vissza