A férfi tánca (dedikált példány)

Fülszöveg

A költő vallja önmagáról:
Ezektől a versektől meg kellett szabadulnom. Akkor is, mikor írtam őket, most is, mikor közre bocsátom őket. Tehát kétszeresen.
Nem tudtam még tervszerűen dolgozni, különösen nem: verset írni. Él bennem a kívánság, hogy magamat kifejezzem, de amikor magamat is nehéz volt megtalálnom és megtartanom, tervszerű munkára nem is gondolhattam, ha tervszerűség létezhet a lírában egyáltalán. S valószínű, hogy létezhet, amikor az egyéniség meghatározó tud lenni a világ ellen. A világ ellen - a világért, melyet nap mint nap elfogadunk. Aki csak tudomásul veszi vagy ráköszön, keveset tesz. Átélve kell elfogadni a világot, s csak az erre vállalkozók mondhatják: ez az én világom.
E versekben nem vagyok vidám. Nem vidám a gép hibáját kereső lakatos sem - de boldog, ha boldogságként elfogadjuk az elfoglaltság, a munka állapotát. Boldog vagyok én is a kutatásban, víg leszek a rátalálásban, bár a vígság nem tarthat tovább egy pillanatnál, mert a világ nem áll meg a mi felfedezéseink bizonyítására egy percre sem. Akkor lennék elkeseredve, ha megállna.
Röptében kell elfogadnunk hát a madarat, s úgy, hogy röpüljön megfogva is. A madár csak így lesz igazi.
Éppen ezért: a költészet világa olyan mozi, ahol mozgásban van a vetítő berendezés is, a vászon is, a közönség oda sem figyel gyakran, a kópiát pedig a véletlen álarcát viselő titokzatos törvényszerűség adagolja.
Amit a költő a világról mond, gyakran inkább magáról mondja, s viszont. Mindenről írhatunk úgy, hogy egyben agitálunk. Mire? - a tisztaságra. A szocializmussal csak a tisztaság férhet össze. Vissza