Némajáték

Fülszöveg

A KÖLTŐ ÖNMAGÁRÓL
Ha egy pohár vízbe ceruzát teszünk, a költészet valóságában az a ceruza eltörik. Két évvel ezelőtt megmutattam az egyik versemet egy költő-esztétának. Elolvasta és megkérdezte: „Mondja, miért olyan szomorúak a maga versei ?" Mit válaszolhattam volna? Hiszen rendezett körülmények között élek, van állásom, lakásom, és hihetnék-e jobban az életben - most féléves a kislányom. Szomorú vagyok? Én nem tudom elfelejteni azt a fájdalmat, ami ebben a században nálam védtelenebbeknek jut és jutott. Vagy csak elviselhetetlen és iszonyú, hogy meghalunk, a merészség, ahogy régi városok felett járunk, ahogy egy fűszálat letépünk, a közöny? Szomorú volnék? Van reggel, amikor megállunk egy hegy lábánál, megvárjuk, míg feljön és lemegy a nap, a délelőttöt, a delet, a délutánt, az estét, elnyúlhatunk a végtelen időben, egy napig - így - túlélhetjük a halált. Engem az írás ajándékoz meg ezzel az élménnyel. Tudom, aki félelmét legyőzte és azt mondta, hogy boldogtalan, az megvigasztalódik, aki magányát faggatja, annak magánya válaszol. Budapesten születtem, 1938 novemberében. A budapesti bölcsészkaron végeztem, nyelvszakon. Tíz éve fordítok verseket, többek között olasz, spanyol és francia költőket. Sokat utaztam. Régóta írok. Verseim folyóiratokban, az Első Ének című antológiában és a Szépirodalmi Kiadó 1969-es Költők egymás közt című kötetében jelentek meg.
A nagy tehetségű fiatal költőnő költészetének háttere, mögöttese vagy ködképe mindig a valóságos történés, mindig a térben és időben megtörtént valami, de ezek a megtörtént események, kivirágzott állapotok, bánatok, örömök, félelmek, szorongások, szerelmek, események, utazások, látványok, a töprengő, magányos, szorongó, szerelmes, boldog lélek állapotaivá, jelenévé absztrahálódnak verseiben, különös sugárzással és homállyal mondják elrejtőzni-akaró tartalmaikat, egyszerű lényegüket. Ez a fiatal költőnő szereti az életet és fél az elmúlástól, szereti a szerelmet, az örömöt, az itthoni vagy idegen tájat, és irtózik a rossztól. Kihagyásos módszerrel, elhagyásos módszerrel beszél, mintegy nagy szünetjelekkel és hallgatásokkal mondatait meg-megszakítva, elfojtva a számára nem fontos részleteket. Versei a szerelem belső állapotait és gomolygó fényfoltjait mondják, valamit az elmúlásból, a/ elmúlás rettenetéből, és mondják sokszor a békére-vágyat, a vágyat az emberiség békés, termékeny hétköznapjaira, hiszen tudja, hogy minden belső és külső állapotnak virágzó biztonságát csak a békés, termékeny hétköznapok adják. Vissza