Találkozás egy fiatalemberrel

Előszó

Részlet:

"Jókedvü voltam, sok mindent elfelejtettem, körülményesen meggyujtottam a szivarom és nekivágtunk az Andrássy-utnak. Én szép és drága feleségem mosolygott rám a fátyol alól, én szép kedvesem, aki, ime, szeretett és megengedte, hogy szeressem.
A fiatalemberrel a Duna-parton találkoztam, hat óra felé. Elment mellettünk, már alkonyodott akkor, nem vettem észre. Már husz lépésnyire lehetett, mikor hátulról megpillantottam. Egyszerre elhallgattam és zavart nyugtalanság fogott el. A karcsu derék egy rakodóhajó hátteréből vált ki élesen, de mégis, azt hiszem, a lépéseiről ismertem rá. Kicsit kopottak a ruhák. A kezében széles füzetet vitt. Tizennyolc-, vagy csak tizenhétéves talán... még haboztam, nem mertem elhinni... el akartam fordulni, de egyszerre éles nyilalás vonaglott át a szivemen és utána oly heves dobogás fogta el, hogy meg kellett álljak. Egy mozdulatát láttam meg, amint a kezét felemelte és maga elé tartotta, ó jaj, rettenetes, ez volt a kéz, még a vágást is megismertem rajta, amit a tornateremben...
A feleségem csodálkozva nézett rám és én hebegve mondtam:
- Kérlek... várj rám... beszélnem kell ezzel a fiatalemberrel...
És otthagytam őt és előresiettem. Nemsokára aztán meglassitottam a lépteimet. Már alkonyodott. A fiatalember nem fordult meg. Tudta, hogy mögötte vagyok,. Nyugodtan ment tovább, egy hajókötélkőnél nyugodtan megállt és a csendes Duna felé fordult s nézett át, messze a hegyek felé. Borzasztó zavarban voltam, a torkom köszörültem. Melléje álltam, hogy észrevétessem magam. Lopva a száját néztem, mely fiatalabb és keskenyebb volt még, mint az enyém. A szeme nagyobb és világosabb. Ó, ő volt az. És a füzet a kezében, a régi füzet... amit a szekrényem fenekére tettem és elfelejtettem... Nehéz, szorongó izgalom volt ez." Vissza