Tempus fugit

Előszó

Az itt olvasható írásokból - remény szerint - összeállítható egy kép. A kép. Bármelyikünké. Az enyém, a tied, az övé, valamennyiünké. Egészen pontosan egy mozaikról van szó, egyfajta kirakósjátékról, melyet el lehet kezdeni, és abba lehet hagyni, és melynek játékszabálya maga a kronológia.
Annak a decemberi éjszakának a történetével kezdődik, amely megesett velünk 1989-ben, attól az origótól indul, és követi azt az időt, ami lassan vagy gyorsan, de mindenképpen átfesti arcunkat.
Ezek a történetek lényegük szerint mindennapiak. Megkülönböztetett helyet kaptak bennük - véletlenül - az utazások. Valamennyi történet - egy történet. Mindegyik történet - egy mozaikszemcse. A szemcsék a létezés különböző rétegeiből valók. A belőlük összerakható kép jellegzetesen, felimserhetően hozzánk tartozik. Valamiféleképpen. Mindenféleképpen. Az egyes mozaikszemcséknek színük is van. Az az érzelmi töltet színezi őket - szürkére, feketére vagy éppen rózsaszínűre - mellyel megszületésük pillanata rendelkezett. A jelenként megélt múltat őrzik, a (valósan) mindig csak jelenként megélhető pillanat hitelességével. Nem visszaemlékezések. Azóta a sokat emlegetett éjszaka óta - tempus fugit. A kérdés csak az: Velünk vagy nélkülünk?... Esetleg lehetne, hogy épp általunk?...
Ez a válasz egyike a lehetségeseknek, melyeknek száma, akár a (véges) mozaikszemcsékből összerakható portrék sokasága - végtelen. És mint minden véresen és meghatóan komoly dolog - ez is csak játék. Vissza