Táncjelírás I./Melléklet

Előszó

A táncok - koreográfiák, társastáncok, eredeti néptáncok stb. - lejegyzése már régi idők óta foglalkoztatta a táncmüvészet és tánctudomány szakembereit. Nem egy kisérletről tudunk, amelynél hangjegyek alá irt betüjelzéssel, majd pózok lerajzolásával, pálcika figurákkal, később stilizált jelekkel kombinált kottairással jegyeztek le táncokat. Jónéhány értékes táncleirást tartalmazó kézirat és könyv maradt ránk a röneszánsztól kezdve napjainkig. Ezeket több-kevesebb eredménnyel sikerült is megfejteni, de a hiányos és kezdetleges, sok információt nélkülöző lejegyzések olyan hézagos, gyakran többértelmü megoldásokat eredményeztek, amelyeknél a hézagokat nemcsak az illető kor képzőmüvészeti, irodalmi és zenei alkotásainak figyelembevételével, hanem ezen tulmenően táncos beleéléssel, fantáziával, a lejegyzéseket kisérő illusztrációk segitségével és beható stilusismerettel kellett pótolni. De még igy is igen értékesek számunkra ezek a hiányos leirások, mert némi képet adnak az elmult korok táncairól.
Mi volt az oka annak, hogy ezek a táncleirások nem tudták hiánytalanul visszaadni a táncok formai felépitését? Elsősorban az, hogy nem az emberi mozgás általános fizikai és anatómiai törvényszerüségeinek vizsgálatából indultak ki. A lejegyzési rendszerek egy része pl. az egyes kis formákra, a táncmotivumokra keresett jelöléseket, ezáltal ahány a motivum, annyiféle jelre volt szükség, és csak az ismerhette ki magát közöttük, aki ismerte a motivumokat. Azok a rendszerek pedig, amelyek nem motivumokat, hanem mozdulatokat jelöltek, nem voltak tekintettel a test bizonyos szólamaira (pl. a karra, a törzsre), valamint keverték a jelirást a betüirással, rajzos ábrákkal és hangjegyirással. Vissza