Tizenkét tétel Kass János művészetéről

Előszó

Minden jelentős város két elemből lesz naggyá. Egyik falai, épületei, utcái, terei, a másik, a jelentősebb, polgárai, azok munkája, igényessége, szorgalma, tehetsége, városszeretete. Ahhoz, hogy vonzása és kisugárzása legyen, olyan személyiségekre van szüksége, akik kimagasló szellemi teljesítményekkel kiragyognak környezetükből.
Szegeden a Kass név fogalom. Kettős értelemben is. A család, mindenekelőtt a nagyapa, az 1800-as évek végén csodás palotát építtetett a Tisza partra, s ez a vigadó évtizedeken át a helyi szellemi élet találkozóhelye volt. (A pompás épület ma ugyan pusztulófélben, ám minden reményünk meg van arra, hogy a közeljövőben méltó szépségében újra hirdesse a szegedi polgárok feladatvállalását és felelősségteljes városépítő gesztusait.) Az unoka, Kass János immáron szülőhelyének díszpolgára. Gyerekként került el innen a nagy világgazdasági válság sorsüldözöttként, s életművével érkezett vissza két évtizede. Immáron teli zsákkal. Életművének javát Szeged városára hagyta, a Vár utcai galéria azóta az itteni szellemi élet kiemelkedő műhelye. A Mester állandó bemutatója mellett világhíres művészek, hazai kiválóságok és helyi értékteremtő alkotók mutatkozhattak be, de bensőséges helyet teremtett közéleti fórumoknak, baráti beszélgetéseknek, szakmai eszme-cseréknek is.
A Kass név tehát része a város köveinek, s meghatározó mércéje és mértéke szellemi életének. Az emberi mértéknek, mint ahogy erről a soha nem feledhető igényről az ezen írás mellett látható rajz is vall. Éppen annak kifejezése ez a mű, melyről fentebb szóltam, az építő reália és a szárnyaló szellem egymástól elválaszthatatlan lényegéről. Kass ugyanis zseniális érzékkel talált rá Leonardo da Vinci immáron alapművének, az emberi test arányait és a geometria alapformáit szintetizáló rajzára, és egy hídépítő vasbetonelem szerkezetének arányrendszerére.
Merthogy erről szól az életünk. Várost kell építenünk ember-mértékkel, anyagból és szellemből. Mert kő nélkül, tégla és beton nélkül, vas és acél és üveg és fa és virág nélkül nincs város, mint ahogy üres és szánalmas kulissza minden település, ha nem tölti meg az emberi szellem, az érték és mérték, a tudás és a művészet szárnyaló szentsége. Kass János arra mutat példát, hogy a nagyapai örökség épített világához felnőve európai mércét lehet állítani, tartalommal lehet megtölteni a csupasz falakat, fel lehet és kell bontani a ránk testált palackpostákat, s azokkal jól kell sáfárkodni. Mi, szegediek büszkék vagyunk a világhírű művészre, tisztelettel emeljük meg kalapunkat életműve előtt, s köszöntjük nyolcvanadik születésnapján mint a város díszpolgárát, mint európai rangú képzőművészt, mint barátunkat.
A nyolcvanas évek elején egy interjúban úgy fogalmazott, hogy hatvan felé az ember kikötőt, öblöt keres, ahol megállapodhat. Kass János Szegeden nem csupán kikötőre talált, de otthonra lelt. Olyanra, ahol szeretik és tisztelik, ahol odafigyelnek szavára, ahol véleménye zsinórmérték. S nem csak a művészete terén. Emberi példája is beivódott a város szellemi értékrendjébe. Meghatározóan. Mi büszkék és boldogok vagyunk, hogy Kass Jánost szegedinek tudhatjuk, s igyekszünk méltók lenni ahhoz a sokszínű és tartalmas életműhöz melyet neve fémjelez. Vissza