Pályáim emlékezete

Fülszöveg

Tandori Dezsőről sokat írtak és írnak. Majdnem annyi tanulmány készült már róla, mint amennyi könyvet írt. Pedig az nem kevés. Komoly kritikusok boncolják írásait, személyét. Tandori viszont szerencsés ember (kivéve a lóversenyen, ahol senki sem tudja kontrollálni, hogy az-e, vagy sem), ő könnyedén kicsúszik a kés alól. Elsősorban egyáltalán nem biztos, hogy valaha el is olvassa a kritikákat, és ha néha netán megtenné, akkor is könnyen meggyőződhetne arról, hogy íme egy jóakaratú széplélek újra eltévesztette a szagot. Nat Roid megint sikeresen kicsúszott a detektívek kutyái elől.
Ha már állatokról beszélünk, a bennfentesek között elterjedt vélemény, hogy Tandori az állatokat jobban szereti, mint az embereket. Ez nem igaz. De nem is szereti kevésbé őket.
Tandoriról azt is mondják, hogy állandóan csak saját magáról ír, számtalanszor ismételve önmagát. Aki ezáltal nagyképűen azt véli, hogy a mester írásait olvasva majd közelebbről megismeri Tandori testi és lelki életét, az csak olyan jámbor lélek lehet, aki arra is képes, hogy tizenkét versenyben a favoritot játssza, meggyőződve arról, hogy tizenkétszer nyer.
Én nem vagyok játékos ember. Nem szeretek veszíteni, így tehát nem fogom Tandorit elemezni. Tandori nem elemezhető, mert a szó szoros értelmében élő író, nemcsak ő, hanem az írásai is élnek. És a rajzai is. És a gondolatai is. Boncolhatatlan egység. Pásztor és pásztorkutya egyben. Természeti jelenség. A természet ereje lakozik benne. Ezen kívül a barátja vagyok, így tehát nem si illik elemezni.
Mint az itteni pályát nem ismerő külföldinek (kinek nagyapja is, és nagybátyái is írással foglalkoztak itthon), talán megengednek nekem egy kis tippet. Erre különben apait és anyait fel lehet tenni. Tandori őstehetség, nagy magyar író. És így örökké lesz, ami van. Vissza